Közélet

2017.04.19. 08:05

Két kutya halálosan megsebezte az őzikét

A Kutyaszív Alapítvány vezetője hangsúlyozta: a történtekért nem az ebek hibáztathatók.

T. O.

A hosszú hétvégén két nagytestű kutya úgy megsebesített egy őzet, hogy utóbbit a vadászoknak alighanem „el kellett altatniuk” – közölte Rudas Aranka, a Kutyaszív Alapítvány vezetője. Az állatvédő sietett leszögezni: a történtekért nem az ebek hibáztathatók, s éppen azért fordult a nyilvánossághoz, hogy ráirányítsa a figyelmet az állattartók felelősségére.

Az eset Nagygomboson, a volt laktanya feletti dombok között történt. Ide szökött ki a hírek szerint egy németjuhász és egy pásztorkodásra tenyésztett fajtájú kutya, „akik”, ösztöneiknek engedelmeskedve, addig „játszottak” az őzzel, míg az összecsuklott. A közeli telephelyek egyikének az őrzésére tartott, jóllakottnak tűnő – nem eleséget kereső – jószágok ezután leültek a sokkos állapotú vad közelében, várva, hogy az újabb mozdulatára ismét rávessék magukat. Információnk szerint az állatvédőkön és a vadászokon túl a rendőrök is kivonultak a helyszínre. Végül a Kutyaszív Alapítvány munkatársa befogta az ebeket, a vadásztársaságé pedig – más lehetősége nem lévén – felmérte a kárt.

Rudas Aranka közölte: értesítette a kutyákat tartó üzem budapesti tulajdonosát. Azt egyelőre nem tudni, utóbbi miként reagált a hírre, de azt igen, hogy a vadászok bosszankodása jogos, ugyanakkor az sem lenne jó, ha a közharag az ebekre irányulna – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!