Közélet

2017.05.02. 08:20

Hatalmas lelke van az Ökocentrumnak

Öt év, nagyjából egymillió látogató, folyamatos megújulás: röviden így lehetne jellemezni a Tisza-tavi Ökocentrumot, mely a hétvégén ismét ünnepelt.

Juhász Henrietta

Fotó: Daniel Beran

Az ötödik születésnap kapcsán beszélgettünk Kiss Jánossal, az Ökocentrum igazgatójával, aki elmondta: a komplexum most sokkal többet mutat, mint a nyitáskor.

– Öt évvel ezelőtt a létesítménynek még nem volt lelke. Nagyjából 80 milliót költöttünk apránként arra, hogy az Ökocentrum egyre többet mutasson – mesélte. Elárulta az is, hogy a fejlesztéseket önerőből, a vendégeknek köszönhetően sikerült megvalósítaniuk.

Az újdonságokról is tájékozódhattunk. A szitakötő-ház kismadarak lakóhelye lesz, az első emeleti makrovilág teremben rovar-bogár bemutató készült, de kialakítottak egy interaktív puzzlet is, a terem másik végében pedig egy óriásképernyő található, amely hat fontos környezetvédelmi témát mutat be.

Az akváriumoknál már négy nyelven olvashatóak az információk. Készülőben van egy nyuszi udvar is, s Kiss Jánosék már egy mini arborétumot is megálmodtak. Sövény labirintussal, bála művészeti kiállítással is várják a látogatókat, új plakátjaikon pedig VizaVili invitálja, tájékoztatja a vendégeket.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A Tisza-tavi Ökocentrum világa újra és újra elvarázsol kicsiket és nagyokat egyaránt Fotó: Berán Dániel
[/caption]

A szombati születésnapra egyebek között az új, négy évszakos bemutatófilm ingyenes vetítésével készültek. A napot különleges lézershow-val zárták, mely az ember és a természet kapcsolatát mutatta be négy különböző korszakban. Kiss János azt is elárulta, hogy a tízedik születésnapra tervez egy könyvet, mely összefoglalná az Ökocentrum múltját.

Családok, iskolás és felnőtt csoportok is ellátogattak szombaton az Ökocentrumba, így a budapesti Kovács Sándor is, aki érdeklődésünkre elmondta: csodálatos élményekkel gazdagodott. A budaörsi Erős család a hosszúhétvégére a Tisza-tavat választotta úti célul, és mindenképp szerették volna látni az Ökocentrumot. Elárulták: a gyermekek egyébként is szeretik az állatokat és a természetjárást, nem volt kérdés, hogy felkeressék a látványosságot.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Ötéves születésnapját ünnepelte a létesítmény Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!