Közélet

2017.05.08. 19:00

Közgésnek lenni jó!

Zenész, képviselő, joghallgató is büszkén mesélt az iskolában eltöltött éveiről.

Verebélyi Márta

Eger egyik legnépszerűbb középiskolájának számít az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium. Jellegzetes téglavörös falai sok-sok tehetség pályájának kezdetét, kibontakozását, örömét kísérték figyelemmel. S persze számos emlékezetes programot is, ilyen a nemrég megrendezett Andrássy-napok, amelyeken a kívülálló számára is kiderülhetett, miért jó közgésnek vagy volt közgésnek lenni.

Az Andrássy-napokat ebben az esztendőben már hetedik alkalommal rendezték meg április végén az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnáziumban – vagy ahogyan az intézményt sokan emlegetik: a Közgében –, hogy két napon át számos érdekes programon vehessenek részt a napjainkban ott tanuló diákok.

– A szakmai napokat rendszerint áprilisban, mégpedig György-nap környékén rendezzük meg, minden alkalommal a névadónkról is megemlékezve – mondta el a Heol érdeklődésére Kálmán Éva nevelési igazgatóhelyettes. – A kétnapos rendezvényen mindig azon igyekszünk, hogy szerepet kapjon lehetőleg mind a négy tanulmányi területünk, a reál és a humán tantárgyak, a nyelvek és a közgazdaságtan.

Az első napon a kilencedik évfolyam tanulói A mi iskolánk, a mi városunk elnevezésű vetélkedőn mérték össze tudásukat, ugyanakkor a többi évfolyamnak nyelvi, matematikai, turisztikai és közgazdasági programokkal kedveskedtek a tanáraik. Egyes osztályok tanulói angol nyelvi társasjátékokat játszottak, skót táncot tanultak, akadtak közösségek, amelyek játékos matematikai vetélkedőn jeleskedtek, voltak, amelyek a hungarikummá vált egri bikavérről hallgattak meg szakembertől előadást, s a tizennyolcadik életévüket betöltött diákok borkóstolón is részt vehettek. Ezenfelül Junior Achievement-vetélkedőn is gyarapíthatták vállalkozói ismereteiket a tanulók.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Magyar Ádám beszélt a diákoknak a 3D-s filmek készítéséről Fotó: Huszár Márk
[/caption]

A második napon Magyar Ádám, az egerszalóki Greenzero Kft. munkatársa, az Egon és Dönci című, nagy sikerű animációs film egyik alkotója tartott előadást a 3D-s filmek készítésének különlegességeiről, valamint a stúdió jelenlegi munkájáról.

Ezt egy talkshow követte, amelyben példaképül szolgáló, egykor ebbe az iskolába járt tanulók beszélgettek, Figeczki István tanár vezetésével. Kovács Cs. Tamás mai egri önkormányzati képviselő, egyébként nem mellékesen történész, vízilabdázó, játékvezető, továbbá Fehér Zsombor, a Kerekes Band frontembere és Verebélyi Ágnes joghallgató beszélt a munkájáról, a sikereiről a tanulóknak, egyebek között arról is, hogy miért szerettek oda járni. Ezután az iskola színjátszó csoportja Kalandra fel! címmel adta elő zenés-verses műsorát, majd a diákok tanáraikkal múzeumokba látogattak, s további szakmai programokon vettek részt.

Örömmel emlékeznek közgés éveikre

Kovács Cs. Tamás megosztotta a diákokkal, hogy volt már közgés diák, akit ösztöndíjjal támogattak. Elmondta továbbá: jó ismét a szeretett középiskolájában lenni. Fehér Zsombor egyebek között arról mesélt, a Közgében is nagy szerepet játszott már az életében a zene, s hogy szeretett az intézménybe járni. Verebélyi Ágnes számára mindig is fontos volt az utazás, a nemzetköziség, kifejezte, hogy mindezt az Andrássyban is megkapta. Elmondták végül, hogy a jelenlegi közgések, tanáraikra is odafigyelve, bátran merjék követni álmaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!