Közélet

2017.05.10. 13:50

Óriásplakát kampányt indít az LMP

A megújuló energia jelentősége állt a középpontban a Lehet Más a Politika (LMP) egri szervezetének szerdai sajtótájékoztatóján.

Süli K.



Komlósi Csaba, az LMP Országos Elnökségének tagja, egri önkormányzati képviselő elmondta, pártja felháborítónak tartja, hogy a kormány a választópolgárok megkérdezése nélkül óriási hitelt vesz fel a Paks 2 beruházásra, a megújuló energiaforrások piacát pedig igyekszik ellehetetleníteni.



Az LMP éppen ezért óriásplakát kampányt indít, melyen kormánypropaganda helyett a magyar emberek számára igazán fontos kérdésekről szeretnének szólni, így a megújuló energia jelentőségéről és az oktatás problémáiról is - nyilatkozta a képviselő.

Komlósi Csaba bejelentette továbbá: az LMP alaptörvény módosítást kezdeményez, mely szerint a jövőben a magyar GDP öt százalékát meghaladó beruházásokról kötelező lenne népszavazást kiírni.

Hozzátette, bár tudja, hogy valószínűleg a parlamentben leszavazzák majd a módosításukat, ahogyan a Nemzeti Választási Iroda is elutasította a párt Paks 2-vel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseit, továbbra is azon lesznek, hogy a magyar választópolgárok érdekeit képviseljék, és véleményüket tolmácsolják a kormányzat felé. 

Címkék#egér#LMP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!