Kék hírek, bulvár

2017.05.10. 19:30

Összehangolják a főkapitányságok és a segítőik munkáját

Ebben az esztendőben immár tizedszer kezdte meg működését a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság.

S. S.

Elsődleges céljuk, hogy a Tisza-tó partján a turista szezon kezdetétől érintett rendőr-főkapitányságok – Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves megye – , illetve a hozzájuk tartozó kapitányságok munkáját összehangolják. Erről is esett szó a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság szerdai ülésén. A szervezet munkájának idén a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a házigazdája – hangzott el a tanácskozás apropóján tartott sajtótájékoztatón Poroszlón.

Ebben az esztendőben immár tizedszer kezdte meg működését a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság. A tegnapi ülésük kapcsán dr. Széchy Zsolt, az idei házigazda Heves Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: a bizottság elsődleges célja, hogy a Tisza-tó partján a turista szezon kezdetétől az érintett rendőr-főkapitányságok – Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves megye –, illetve a hozzájuk tartozó kapitányságok munkáját összehangolva az itt élők, illetve ide látogatók nagyobb biztonságát a nyári idegenforgalmi szezonban biztosítsa.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Jet ski-vel is teljesítenek szolgálatot a rendőrök Fotó: Mediaworks
[/caption]

A főkapitány rendészeti helyettese beszélt arról is, hogy a kifejezetten nagyobb létszámú rendezvények biztosítását, illetve az egyéb események ellenőrzését is szem előtt tartják, vagy adott esetben, ha csak arra van szükség, a megnövekedett gépjármű-forgalom irányítását végzik, vagy abban részt vesznek.

– Nemcsak a rendőrkapitányságok tevékenységéről van szó, hanem valamennyi a munkában érintett, a polgárőrségtől kezdve a vízügyi igazgatóságon át, a mezőőri szolgálatig terjedő szervezet elég széles spektrumú együttműködéséről is – fogalmazott Széchy Zsolt, aki nagyon fontos új elemként említette, hogy ebben az évben a nemzeti bűnmegelőzési tanács bevonásával, illetve a Magyar Autóklub együttműködésével nagyon hangsúlyos lesz a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységük a korábbiakhoz képest.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: police.hu
[/caption]

A Heol kérdésére a szakember sorolta is a teendőket: a kikötőkben, nagyobb forgalmú strandokon úgynevezett rendőrségi információs pontokat üzemeltetnek majd a bűnmegelőzési tanács közreműködésével, az ő segítségükkel.

– Szóróanyagokat is osztanak majd több nyelven a munkatársaink igény szerint a turistáknak. De természetesen az úgynevezett bike signo-program keretében arra is lesz lehetőség, hogy a régióban nagy számban lévő biciklis turisták a kerékpárjukat bűnmegelőzési program keretében regisztrálhassák. Az esetleges lopások megelőzésében lehet ennek jelentősége – mondotta dr. Széchy Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!