Közélet

2017.05.23. 17:30

Ketrecharcosok

Szépen emlékeztek meg a nagy tűzvészről Gyöngyösön.

Sike Sándor

A polgármesternek volt egy fontos mondata azt követően, amint felsorolta ki mindenki segített újjáépíteni a száz évvel ezelőtt elpusztult várost. A szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy ránk férne valami hasonló összefogás békeidőben is. A centenáriumi rendezvénysorozatot felkeresők összetétele érdekes volt, amit persze lehet magyarázni azzal, hogy kényszer szüli a békességet, hiszen az MSZP-nek nincsen többsége a testületben. Ezért, hogy az egyik eseményen a fideszes alpolgármester képviselte a városvezetést, a másikon ott láttuk az egyéb pártok jeleseit. Kulturális produkciót mutatott be mondjuk a valamikori MIÉP egykori helyi vezetője, vagy feltűnt a megemlékezők között a ma is liberális volt SZDSZ-es miniszter, a város szülötte.

Joggal tekinthetnének naívnak, ha azt mondanám: egyszer majd – mintegy varázsszóra – más helyeken is létrejöhet a gyöngyösi típusú békés együtt emlékezés. Sokkal jellemzőbb ma, hogy minden kis- és nagycsoportnak külön ünnepe van, össze pedig nem járnak a halmazok tagjai. Kár lenne keresni az okokat. A válasz ugyanis azon múlik mindig, hogy ki fogalmazza meg a feleletet. Tartalmát tekintve pedig abból áll, hogy minden együttműködésnek az elrontását a másik, mára már többnyire ellenségesként kezelt fél kezdte. Annak belátásához idő kell még, hogy az óvodás típusú „ki kezdte a verekedést?” szemlélet sehová se vezet.

Addig is megy a politikai ketrecharc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!