Közélet

2017.05.24. 11:19

Civil Expo: olyanok, mint egy nagy család

Remek bemutatkozási lehetőség a szervezeteknek a Civil Expo.

Juhász Henrietta

Fotó: Daniel Beran



A füzesabonyi Civil Expo méltán örvend évek óta nagy népszerűségnek: egyre több a kiállító, egyre többen szeretnének társulatukkal bemutatkozni a rendezvény színpadán. Hogy miért szeretik a programot, arról a szervezők és a kiállítók is nyilatkoztak.



Még a rendezvény kezdete előtt beszélgettünk Galyasné Dósa Katalinnal, aki már hatodik éve szervezte meg csapatával, a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesülettel a Civil Expót. Lelkesen, örömmel mesélt arról, hogy milyen szakmai célokat fogalmaztak meg az induláskor, hogyan mutatkozott meg és bontakozott ki az évek alatt a program emberi arca is.

– Van, akik már hat éve itt vannak, de mindig vannak új kiállítóink is. Egy nagy család lett belőlünk: ismerjük, tiszteljük egymás munkáját – osztotta meg velünk örömét a szervező.

Idén már igazi játszóparkot alakítottak ki a gyermekeknek, támogatva az elképzelést, hogy rendezvényükre a családok gyermekeikkel együtt ellátogassanak. – Most már a közösséggel együtt álmodunk, szeretnénk ugyanazokat a célokat megvalósítani – tette hozzá.



Nagy Csaba polgármester szerint a kiállítókon túl a rendezvényre látogatók számára is hasznos lehet a program, hiszen megismerhetik a szervezetek munkáját, és feléledhetnek régi kapcsolatok is. A térségből jó néhány település, így például Szihalom, Besenyőtelek, Egerfarmos, Mezőszemere és Mezőtárkány is bemutatkozott a színpadon, s a sátraik alatt is a Civil Expón.

A besenyőtelki mézeskalács-készítő Veres Katalin első alkalommal volt jelen. Portékájáról elárulta, hogy még mindig a klasszikus, szívecske forma a legkelendőbb, igaz, a díszítése már változott az évek alatt. – Kedves, közvetlen a hangulat – jegyezte meg, mikor arról kérdeztük, hogyan érezte magát.

Mezőszemere polgármesterével, Bukta Máriával a település kiállítósátra mellett beszélgettünk. – Bemutatkozik négy civil egyesületünk – említette –, a közösségépítés, a bemutatkozás miatt fontos a Civil Expo.

A mezőtárkányiak is több éve résztvevők. Az önkormányzaton túl kézműves, közfoglalkoztatott csoportjuk is bemutatkozott. Kiállításukat a helyi Szaniszló Péterné mutatta be. Ahogy mindenki, ők is arra törekedtek, hogy minél többet mutassanak településük életéből, munkájukból.

Miért fontos a Civil Expo?

– Nálunk 19 megváltozott munkaképességű ember tevékenykedik. Szórólapokból készítünk papírfonással kosarakat, rongyszőnyeget szövünk, gyertyákat is gyártunk. Nagyon jó a csapatom. Beindítottuk a támogató szolgálatot a füzesabonyi járásban: sérült gyermekeket viszünk kisegítő iskolákba Egerbe – nyilatkozta Bognár Lajosné, a Szihalom Mozgáskorlátozottainak és Barátainak Egyesülete elnöke. A Civil Expo fontos számukra, mert napi szinten végeznek karitász tevékenységet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!