Közélet

2017.05.24. 12:12

A szakértők szerint is az azbeszt öl Selypen

Még 2014 nyarán nyolcan indítottak kártérítési pert, s noha állapotukra tekintettel gyorsított eljárást rendeltek el, az ügy lassan halad, miközben a nyolc felperes közül már csak egy van életben.

T. O.

Fotó: Daniel Beran

,,Bizonyossággal határos valószínűséggel" az egykori selypi eternitgyárból kikerülő azbesztrostok hozhatták létre Lőrinciben és Zagyvaszántón a jelenleg itt élő és az ennek következtében már meghalt emberek megbetegedését, mivel más azbesztforrás a környéken nem azonosítható. Ezzel a megállapítással egészült ki az a vizsgálat, amit egy, a bíróság által kirendelt szakértői iroda végzett el nemrégiben – tájékoztatta lapunkat dr. Igyártó Gyöngyi, az azbesztkárosultak ügyvédje.

Dr. Igyártó Gyöngyi elmondta: több orvos- és környezetvédelmi szakértői véleményt, valamint hatástanulmányt benyújtottak az említettek alátámasztására, s ezek egybehangzóan igazolták, amit nem hivatalosan mindenki tudott. A bíróság által kirendelt szakértői iroda kiegészítő vizsgálata  egyértelműsítette a következtetést. Az ügyvédnő szerint így csupán az a kérdés, hogy az állam az egyedüli felelős-e a történtekért, vagy az Etercem Kft. is, amely felszámolás alatt áll. Ezt várhatóan a bíróság már a június 8-i, a Fővárosi Törvényszéken tartandó tárgyalásán kimondja, s ekkor megszületik az első fokú ítélet is.

Még 2014 nyarán nyolcan indítottak kártérítési pert, s noha állapotukra tekintettel gyorsított eljárást rendeltek el, az ügy lassan halad, miközben a nyolc felperes közül már csak egy van életben.

Több mint egy éve zajlik a bizonyítási eljárás, amelynek azt kellett megállapítania, hogy az azbeszt valóban az üzemből került-e az érintettek szervezetébe. Dr. Igyártó álláspontja szerint ez a mostani vizsgálat eredményével bizonyossá vált.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az egykori cementgyár Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Mint ismert, a környéken mezoteliómában (azbeszt okozta gyógyíthatatlan mellhártyadaganat) szenvedő lakói közül többen pert indítottak az állam ellen. A lappangási idő 20-30 év is lehet, így amikor megbetegedtek, a gyár még állami tulajdonban volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!