Közélet

2017.06.13. 14:31

Helyi vízkárok ellen védekeztek

A legtöbb településén a fő veszélyeztető tényező az ár- és belvíz kialakulása Heves megyében.

HEOL

A polgármestereknek kisebb-nagyobb esőzéseket követően gyakran kell a vizek kártételei elleni védekezést irányítani és az azzal járó feladatokat végrehajtani. Ez a veszélyeztető hatás volt az alapgondolata annak a képzésnek és gyakorlatnak, melyet Kömlő és Tarnabod köteles polgári védelmi szervezetei bevonásával szervezett meg a napokban a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség - olvasható a megyei katasztrófavédelem hivatalos weboldalán.

Közölték: a térségben élőknek tudniuk kell, hogy a településeiken áthaladó vízfolyások és patakok milyen veszélyeket rejtenek magukban és milyen feladatokat kell végrehajtani a felkészülés, a beavatkozás és a helyreállítás időszakában. Az elméleti képzésen Magda István tű. alezredes, a kirendeltség polgári védelmi felügyelője kitért a Tarnán és a Görbe-éren előforduló árvízi, illetve helyi vízkár jelenségekre és az ellenük való védekezési módokra, valamint tájékoztatást adott a védekezésben történő közreműködés jogi hátteréről és a kárenyhítéshez kötődő vis maior eljárás szabályairól.

A képzést követően a résztvevők gyakorlati feladatokat hajtottak végre, melyek között szerepelt szabályos homokzsáktöltés, nyúlgátépítés és bordás megtámasztás. A gyakorlaton résztvevők számára a katasztrófavédelmi szakemberek bemutatták azokat az aprónak tűnő, de a védekezés során mégis kiemelkedő jelentőségű fogásokat, melyek sokat segíthetnek egy tényleges esemény felszámolásában. Mindenki megtanulhatta és megtapasztalhatta, hogy mi történik akkor, ha egy zsákba nem a megfelelő mennyiségű homok kerül, hiszen amellett, hogy nagyon nehéz a túltöltött zsákok emelése, nem is lehet belőlük jó vízzáró képességű ideiglenes védművet megépíteni.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A képzést követően gyakorlati feladatok következtek Fotó: Gyöngyös KvK
[/caption]

A gyakorlat végén a település polgármesterei megköszönték a részvételt és elmondták, hogy ezek a képzések és gyakorlatok mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy a védekezést, mely valamennyi itt élő ember érdeke, hatékonyabbá és szakszerűbbé tegyék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!