Közélet

2017.06.15. 19:00

Balatoni élmények és nyári kalandok

Az Erzsébet-tábornak köszönhetően, közel kétmillió forint pályázati támogatásból a Szent Imre Általános Iskola tanulói két, Kisnánán és egy zánkai táborban vehetnek részt a nyáron.

H. É.

A feltétel mindössze egy jelképes, napi száz forintos befizetés – tudatta Szlama Tiborné, az iskola igazgatója. A napközis Erzsébet-­táborokban szórakozva és hasznosan, idén két turnusban tölthetik el a gyerekek a szünidejüket. Természetvédelmi foglalkozás, kalandpark, túrázás, erdei akadálypálya is várja a kisnánai mintegy kilencven táborozót.

– Zánkára ötvenhárom gyerek június utolsó hetében jut el, ahol hat felejthetetlen napot tölthetnek – ismertette az igazgató. – Így az Erzsébet-­táboroknak köszönhetően minden kisnánai tanuló legalább egy, de van, aki több táborban is részt vesz a szünidőben. Napi ötszöri bőséges étkezést kapnak és a sportolás, az egészséges életmód és a környezettudatosság mellett a pedagógusok a hagyományőrzésre, az önismeretre és közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek ezekben a napokban. A cél az, hogy a táborozó gyerekek legalább egyszer – élményt adó programokon és foglalkozásokon keresztül – találkozzanak mindegyik témával.

A pedagógus kérdésünkre elmondta, igyekeznek olyan különleges programokat is szervezni, ami a diákoknak egy életre szóló élményt nyújthat.

– Tervezünk utazásokat is, így Gödöllőre, Egerbe, Sástóra biztosan ellátogatunk. Emellett „bátorságpróbát”, éjszakai gyalogtúrákat, mozilátogatást is beiktatunk a balatoni hétre, ahol a kenuzás, hajókázás sem maradhat el – tette hozzá Szlama Tiborné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!