Kultúra

2017.06.24. 12:51

Felvidéken barangoltak a tárkányi iskolások

A Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedikesei június első hetében háromnapos úton vettek részt a Felvidéken.

S. S.

A gyerekek az Emberi Erőforrások Minisztériuma háromnegyedmillió forintos támogatásával megvalósuló Határtalanul program keretében kirándultak – mondta Bonyár Zsolt programfelelős. A kiránduláson a gyerekek Rákóczi nyomába eredve bejárták a Szepesség gyöngyszemeit.

– Jártunk Betléren, az Andrássy-család vadászkastélyában, Rozsnyón, az egykor oly dicső bányászvárosban, ahol a szabadságharc alatt II. Rákóczi Ferenc kormányozta a fennhatósága alatt lévő országrészeket. Megtekintettük Késmárkon Thököly fejedelem várát és sírját. Sétáltunk Lőcse belvárosában, ami az UNESCO világörökség listáján is szerepel, felkerestük a Szent Jakab-templomot, mely sokak szerint a történelmi Magyarország legszebb temploma – mondta el a programfelelős.

Megtudtuk tőle, hogy feljutottak a szepesi várhoz, és áhítattal álltak meg a Kassai dómban II. Rákóczi Ferenc sírjánál. Lanovkával feljutottak a Lomnici-csúcsra, megfordultak a Dobsinai-jégbarlangban is. A rozsnyói magyar tannyelvű Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola diákjaival közösen megünnepelték a nemzeti összetartozás napját, majd elültették a barátság fáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!