2008.10.21. 11:28
Jogerős az egri kórházra kiadott ÁNTSZ-engedély
Tegnap délután megérkezett az értesítés a Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézetbe arról, hogy az Eger város által benyújtott, a Veszprém megyei ÁNTSZ által kiadott engedéllyel szembeni fellebbezést az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elutasította. Azaz a működési engedély jogerőssé vált.
Mint azt Szloboda Imréné, a kórház ápolási igazgatója elmondta, a intézmény tegnap kapta meg a fellebbezés elutasításáról szóló határozatot. Az ÁNTSZ által korábban kiadott engedély így jogerős, és megköthető a szerződés az OEP-pel, ami folyamatban van.
Ugyanezt erősítette meg a HospInvest Zrt. is, kiegészítve azzal, hogy november elsejétől átveszik az intézmény működtetését.