Közélet

2016.09.29. 11:30

Egri majorettek sikere Olaszországban

Idén is felléptek az Egri Majorette Egyesület Gyémánt és Felnőtt csoportjai az Olaszországban tartott XV. Nemzetközi Művészeti Fesztiválon, Riccionéban.

HEOL

Az elmúlt hétvégén az egri csoportok ismételten nagy sikerrel képviselték Egert. Részt vettek egy nagyszabású felvonuláson, majd színpadi táncaikkal hatalmas sikert arattak, számos gratulációban és elismerésben részesültek mind a helyi közönség, mind pedig a különböző nemzetiségű együttesektől.

Az utolsó bemutató végén Kovácsné Bretus Éva, az egyesület művészeti vezetője külön elismerésként egy, az egri egyesület számára készíttetett serleget vehetett át a főszervezőtől annak elismeréseként, hogy idén már ötödik alkalommal képviselték Egert és Magyarországot a fesztiválon.

A fellépések mellett a szerencsére szuper időben, számos programon vettek részt a lányok: szerveztek medence-partit, tengerparti fürdőzést, részt vettek sajt- és borkóstolón, valamint ellátogattak Riminibe és San Marinoba is.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Próba a tengerparton Beküldött fotó
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!