Nem őrzik a vízkészletet

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A kerítés és a kitárt kapu csak dekoráció. A kupola alatt hatalmas tartályban Budapest ivóvize. Lakat alatt tartják, de bárki közel férkőzhet hozzá.
[/caption]„Oda ugyan be nem jutnak! Sorompóval van lezárva, és fegyveresek őrzik” – jelenti ki jól értesülten a pénztáros a kompállomáson. Az iránt érdeklődünk a Szentendrei-szigeten, hogy merre találjuk a Fővárosi Vízművek ivóvízbázisát, a kutakat. Onnan látják el Budapestet ivóvízzel. Némi bolyongást követően, Kisoroszi szomszédságában felbukkannak a figyelmeztető táblák: belépés csak engedéllyel. Sorompó is van, de nyitva. Sehol egy lélek, szabad az út a különlegesen védett övezetbe. Pár száz méterrel odébb marhapásztor legelteti a jószágot. Azt mondja, nem nagyon járnak erre idegenek, csak a vízművesek az autókkal. El is halad egy kocsi, de vezetői nem kérdezősködnek, hogy mit keresünk itt. Magunk mögött hagyjuk a békésen legelésző marhákat, haladunk tovább a szigorúan védett övezetben. Fegyveres őrök sehol nincsenek. Még a kutak mentén sem. Megcélozzuk az egyiket. Kapuja tárva-nyitva. Igaz, a körötte lévő kőkerítés is hiányos, nem véd meg az illetéktelenektől. Papp László, a csápos kút villanyszerelője szerint nem is ez óvja meg a budapestiek ivóvizét. Hanem a riasztó, meg a mozgásérzékelő. Ez azonnal jelezné, ha valaki bejutna a föld alatti tartályhoz vezető térbe. A kút kupolafedelét pedig amúgy is erősen rögzítik, nagy csavarokkal. Majd még egy lakat is kerül a szerkezetre – magyarázza a szakember. Kivételesen be lehet lesni a tető alá, ezt a kutat ugyanis felújítják. Kitisztítják a lerakódott rozsdától és más szennyeződéstől.

A tartály feneke 14 méter mélyen van. Innen ágaznak szét csápszerűen a csövek a talajban. Összegyűjtik a rétegvizet. Olyan tiszta, hogy ezt már jóformán csak klórozni kell, mielőtt a lakásokba kerül. Az ország legjobb minőségű ivóvize. Ezért fontos megvédeni a szennyeződésektől. Erre lennének hivatottak a sorompók, meg a fegyveres őrök. Jelenlétük nélkül azonban teljes nyugalommal bóklászhatunk az egymás után sorakozó csápos kutak között. Közöttük fél méter magas oszlopok állnak néhány tízméterenként. Kémlelőkutaknak hívják őket. Ezekkel mérték fel annak idején, hogy milyen mélyen van a rétegvíz, hol kell lefektetni a csöveket. Ma ezek segítségével mérik a rétegvíz mozgását. A bennük lévő, rajtuk átáramló víz ugyanaz, mint amit a csápok gyűjtenek a szomszédos nagy tartályokba.

Anélkül tudtuk leszerelni az egyik kémkút tetejét, hogy bárki hozzánk szólt volna. Kézzel tekertük ki a rögzítő csavart és hajtottuk félre a fedelet. Semmiből nem állt volna bármit beleszórni a budapestiek ivóvizébe. Persze nem tettünk ilyet, hanem gondosan visszahelyeztük a fedőt és a csavart. Aztán megkérdeztük a munkásokat, hogyan is lehetséges mindez. Egyikük érdeklődött, hogy mit keresünk ott. A másik legyintett, nem az ő dolguk. Ezt a fegyveres őröknek kellett volna megkérdezniük a reggel munkatársaitól. De ők nem voltak sehol.

A vízművek szerint csak a szerencsén múlt

Csak a szerencsén múlt, hogy nem találkoztak őrökkel. – Így kommentálta a Reggel tapasztalatait Péterffy Gábor, a Fővárosi Vízművek kommunikációs igazgatója. A vízbázisvédelmi területeken – így a Szentendrei- szigeten is – folyamatos a járőrözés. Péterffy közölte azt is, hogy a kémlelőkutak nem víztermelő kutak. Utóbbiak fokozott védelemmel vannak ellátva. Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy a védett területre engedély nélkül bemenni szabálysértésnek számít.