Hírek

2006.12.12. 18:10

Régiós szervezeteket alakítanak a szocialisták

Minden az eredeti átalakítási elképzelések szerint zajlik az MSZP háza táján – legalábbis ezt erősítette meg Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki nem utolsósorban a szocialista párt elnökségi tagja is.

T. G.

Lamperth kedden arról az – hónapok óta nóvumnak aligha számító – alapvetésről beszélt, hogy maga is támogatni fogja az MSZP februári tisztújító kongresszusán a kistérségi és régiós pártszervezetek felállítását. Lamperth mindezt azzal egészítette ki: regionális közéleti fórumok megszervezését is javasolja, mely szerinte a civil szervezetekkel, „tudósokkal, diákokkal” folytatott eszmecsere alapján a társadalmi párbeszéd helyszíne lehetne. Az MSZP nem először nyilvánítja ki nyitási szándékát: a párt Baloldali Tömörülés Platformja azt közölte, cél a párt baloldali néppárttá alakítása – ehhez a platform meghatározó politikusai, így Kiss Péter és Szekeres Imre szociális, illetve hadügyminiszterek maguk is muníciót kívánnak biztosítani.

A pártszervezeti alapkérdések sorában talán a legfontosabb a jövendő elnök személye: Hiller Istvánt gyakorlatilag biztos, hogy a pártelnöki és kormányfői hatalmat ezzel egy kézben tömörítő Gyurcsány Ferenc váltja székében. Kihívója elvileg lehet, mindez gyakorlatilag azonban valószínűtlen: pártja már közölte, felsorakozott miniszterelnöke mögé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!