Hírek

2007.02.09. 15:30

Madárinfluenzát exportálunk?

Hivatalos vizsgálat indult, hogy fényt derítsen arra, miként került a madárinfluenza vírusa egy angliai pulykafarmra. Először egy sirályra gyanakodtak, de most egy szentesi tanyára mutogatnak a britek.

BAMA

Ha lehetséges még tovább bonyolódik a Nagy-Britanniában először tapasztalt tömeges madárinfluenza fertőzés ügye. Az angol hatóságok ugyanis megerősítették, hogy a dél-kelet angliai pulykafarmon pontosan ugyanaz az ázsiai eredetű H5N1-es vírus altípus fertőzte meg az állományt, mint ami Magyarországon, Szentes mellett is pusztított. A briteknek először az vált gyanússá, hogy a két földrajzi hely között nem volt érdemi madárvándorlás, így a vírus a korábban bűnösnek tartott sirályokkal nem kerülhetett be az egyébként zárt pulykafarmra. Ezután derült fény arra a tényre, hogy a farm gazdája, a brit Bernard Matthews egyben a SáGa Foods Baromfiipari Rt. tulajdonosa is.

Matthews cége kezdetben tagadta, hogy Magyarországról importált baromfi is lett volna a Suffolk melletti telephelyen. „A kérdéses időszakban semmilyen baromfi nem érkezett Magyarországról” – állt a cég közleményében. A brit kormányzat szerint azonban elképzelhető, hogy az ország legnagyobb pulykatenyésztőjének számító vállalat a madárinfluenza miatt lezárt Csongrád megyei területről szállított madarakat Nagy-Britanniába. Ezért kormányzati vizsgálatot indítottak a cég ellen.

A vizsgálat kiterjed arra is, hogy a cég vajon megsértette-e az Európai Unió higiénára vonatkozó előírásait, amikor a feldolgozott baromfit a gyártóterületen kívül hagyta suffolki telephelyén, ahol múlt héten kitört a brit madárinfluenza-járvány. A Matthews cége csütörtökön végül kénytelen volt elismerni, hogy a madárinfluenza januári magyarországi megjelenése után is minden héten szállítottak a Sárvár melletti telephelyről pulykát Nagy–Britanniába. Ennek kapcsán megkerestük a SáGa Foods Baromfiipari Rt-t is, de nem kívántak nyilatkozni és kérdéseinkre sem válaszoltak.

Sárvár Szentestől csaknem kétszáz kilométeres távolságban van és a SáGa korábbi közleménye szerint nem álltak kereskedelmi kapcsolatban a Kolos-Agro Kft.-vel, amelynek libatelepén megjelent a vírus. A brit hatóságok ezért elsősorban azt kutatják, hogy vajon a Csongrád megyében leölt kilencezer libáról átkerülhetett-e a vírus Sárvárra. Ennek kapcsán a BBC brit közszolgálati rádió értesülései szerint kivizsgálják, hogy azok a kamionok, amelyekkel a pulykákat végül Suffolkba, a nolfolki telephelyre szállították, vajon más alkalommal kapcsolatba kerülhettek-e fertőzött szárnyasokkal.

A botrány súlyos kárt okozhat az egyébként is nehézségekkel küszködő baromfitenyésztőknek. „A madárinfluenza miatt már most félmilliárdos veszteségre számítunk” – mondta Bárány László a Baromfi Terméktanács elnöke.  A „magyar szálat” pedig már az Európai Bizottság (EB) is felderítené. Az EB pénteken kiadott közleményében alapos vizsgálatot vár el Nagy-Britanniától az ott kirobbant madárinfluenza fertőzés esetleges magyarországi eredetével összefüggésben. Nem véletlenül: alig két héttel ezelőtt az EB kiállt amellett, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a magyar baromfiexportot. Ha mégis Magyarországról származott a fertőzés, az beláthatatlan károkat okoz a magyar mezőgazdaságnak és az ország nemzetközi hírnevének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!