Hírek

2007.02.19. 16:27

Éveket csúszhat az erdélyi sztráda átadása

V.M.

„Négy-öt éves késéssel készülhet el az észak-erdélyi autópálya, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben folytatódnak” – jelentette ki Radu Berceanu. A román közlekedési miniszter szerint így a 2013-ra tervezett átadási határidőt legjobb esetben is 2017-re kell halasztani.

A tárcavezető már többször elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Brassót a magyar határ menti Bors településsel összekötő 415 kilométeres autópálya építésével az előző kormány által, 2003-ban megbízott amerikai Bechtel építőipari cég túl lassan halad a munkálatokkal. Berceanu emlékeztetett: tavaly a román kormány 100 millió eurót bocsátott a vállalat rendelkezésre, de ennek csak felét voltak képesek elkölteni.

Valószínűleg emiatt a Bechtel idén hiába kért 120 millió eurót, ennek csak a harmadát kapták meg. „A tavalyi tapasztalatra való tekintettel némi tartózkodással fogadtuk a cég igényét. Ugyanakkor, ha a Bechtel évente csak 100 millió eurót tud csak felhasználni, akkor előfordulhat, hogy a sztráda 24 év múlva lesz csak átadható a forgalomnak” – mondta Berceanu. Az Észak-Erdélyt átszelő autópálya építési költségeit ugyanis minimum 2,2 milliárd euróra becsülik.

Maga a sztráda tehát egyelőre csak papíron létezik, az útdíj összegét azonban már eldöntötték: négy euró száz kilométerenként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!