Hírek

2007.02.22. 05:51

Hiába javították hűtőszekrényemet, most is rossz

Olvasónk hároméves hűtőszekrénye elromlott. Kicserélték az ajtaját, mondván, az a rossz. Ám a fridzsider most sem hűt rendesen. A hölgy fel van háborodva. Mit tehet az ügyben?

Rados Virág

A hűtőszekrény javításakor a szerviz szerelője váltig állította: az ajtó deformálódott, azért hűt rosszul a gép. Nem lesz gond, ha kicserélik az ajtót. A csere 21 ezer forintba került, a masina viszont most sem működik rendesen. Ez tényleg érthető ok a felháborodásra.

A javításért valóban fizetni kell – mondta Magdus Ágnes, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezető főtanácsosa. – Hiszen a jótállási idő egy év, a szavatossági pedig kettő. Jogos viszont a reklamáció a 21 ezer forint kiadás miatt, ha bizonyítható, hogy nem az ajtó hibája okozta a hűtőszekrény problémáját. Elképzelhető, hogy a fridzsidernek valóban más baja volt.

Mindenképpen reklamációs jegyzőkönyvet kellene felvétetni az esetről – tanácsolja a fogyasztóvédelmi szakértő. Esetleg független szakértővel megvizsgáltatni a fridzsidert, okozhatta-e a jelenlegi hibát a rossz ajtó. Ne ijedezzünk, hogy ez sok pénzbe kerül. A minőségvizsgálat díját ugyanis mindig az állja, aki a hibás a dologban – hangsúlyozza Magdus Ágnes. Ha tehát bebizonyosodik, hogy a szerviz a „sáros”, neki kell megfizetnie a díjat.

Minőségvizsgálatot az arra feljogosított, azaz akkreditált cégektől rendelhetünk. Végez ilyen ellenőrzést például a KERMI, de a számítógépes keresőprogramok segítségével másokat is találhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!