Hírek

2007.02.25. 05:59

Kirúgással fenyegetnek a munkahelyemen

Olvasónk panaszolja: őt és kollégáit főnökük rendszeresen büntetéssel, sőt, elbocsátással fenyegeti. Így akarja őket nagyobb teljesítményre sarkallni.

Rados Virág

A szorongáskeltés, a megfélemlítés a hatalom gyakorlásának szomorú eszköze. Erre dr. Kopp Mária, a Magatartástudományi Intézet igazgatója hívta fel a figyelmet. Téved azonban a munkáltató, aki így próbál a dolgozókból nagyobb teljesítményt kicsikarni. Kutatások bizonyítják: állandó negatív nyomás alatt a közösség jóval a képességei alatt teljesít. A tartós munkahelyi stressz rontja az egészséget, a megbetegedések miatt a vállalat bevételkiesése tetemes lehet.

Más vizsgálatok ugyanakkor kimutatták: azok a cégek, amelyek tudatosan alakítanak ki jó munkahelyi légkört, a korábbinál sokkal nagyobb profitra tesznek szert.

Az Európai Unió 2001-ben fogalmazta meg az irányelvet: a munkáltató köteles a munkavállaló lelki egészségéről is gondoskodni. Ezt a tagállamoknak mostanra a jogrendszerükbe is be kellett emelniük. Más kérdés, hogy e jog miképpen érvényesülhet a gyakorlatban. A professzor szerint elsősorban szemléletváltásra van szükség. A sikerhez többek között élő összefogási formák kellenek.

Sokan félnek, hogy ha felemelik szavukat a jogtalanság ellen, elbocsátják őket. Ez a szorongás gyakran fölösleges pánik – mondja a munkajogász. Egy rendkívüli felmondást ugyanis indokolni kell. És ha ez az indok gyönge lábakon áll, a bíróság sem veszi be majd egykönnyen. Ha nem védjük meg jogainkat, azon se csodálkozzunk, ha áldozattá válunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!