Hírek

2007.03.09. 18:02

Hasznot hozhat a Dakar-rali

Egymilliárd forintért Budapestről indulhat három év múlva a világhírű Dakar-rali. A befektetés többszörösen megtérülhet a turizmus fellendülése és az ország ismertségének növekedése miatt.

BAMA

Budapestről rajtolhat 2010-ben a világ leghíresebb tereprali-viadala, a Dakar. A Pénzügyminisztérium ugyanis csütörtökön felhatalmazta a sportért és a turizmusért is felelős Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot (ÖTM), hogy aláírhatja a Dakar-rali licenszének megvételéről szóló szerződést. A tervek szerint a fővárosban a Felvonulási téren rendeznék meg a verseny megnyitó ünnepségét, az autók és a résztvevők bemutatását. A versenyprogram magyarországi szakaszában egy kétszáz kilométeres gyorsasági szakasz szerepelne a Veszprémi lőtéren – tudtuk meg Újhelyi Istvántól, az ÖTM államtitkárától.

A verseny szervezési jogának elnyerése érdekében először idén januárban tárgyalt a magyar delegáció, illetve a licensztulajdonos francia Amaury Sport Organisation (A.S.O.) vezetősége. Az egyik legnagyobb európai sportszervező cég elnöke, Patrice Clerc és a sportrendezvény igazgatója Gilles Jourdan a héten kétnapos magyarországi látogatásán megtekintette a lehetséges magyarországi versenyhelyszíneket, s egyeztetett a jogdíjakkal kapcsolatos kérdésekről. A Dakar megrendezése ugyanis nem olcsó mulatság: csak a jogdíj félmilliárd forintba kerül, s az esemény megszervezése további félmilliárd forintot emészt fel. Az összes költség felét a tervek szerint az állam (pontosabban a Magyar Turizmus Rt.) állja, a fennmaradó részen pedig a főváros, illetve a szponzorok ”osztozkodnak”.

Felmerülhet a kérdés, hogy a megszorítások, kórház- és iskolabezárások idején nem lenne-e jobb helye ennek a hatalmas összegnek. „A kormány egészen addig nem adott zöld utat a verseny megrendezésének, amíg biztossá nem vált, hogy több bevételt fog hozni, mint amennyit rá kell fordítani” – hangsúlyozta Újhelyi. A minisztérium által készített hatástanulmány szerint a sportverseny turisták százezreit vonzhatja több napra a januári holtszezonban Budapestre. Emiatt csak a fővárosban összesen 4,6 milliárd forinttal növekedhet a kereslet a szálláshelyek, a vendéglátás, a szórakoztatás és a kiskereskedelem területén. A rendezvények megszervezéséből és lebonyolításából, valamint a megnövekedett turistaszámból adódó tevékenységek után fizetett adókból pedig 1,2 milliárd forintos bevételre számíthat a költségvetés. Így összességében – legalább is a hatástanulmány szerint – a megrendezés egymilliárdos költségének többszörösét hozhatja az ország kasszájába közvetett és közvetlen módon a Budapest-Dakar rali.

A legnagyobb értéket azonban nem a közvetlen bevételek jelenthetik hazánknak. „Néhány napig az egész világ ránk figyelne” – erősítette meg Palik László, az RTL Motorsport Klub Palik Racing Team autóversenyzője. A Dakar ugyanis a világon az egyik legnagyobb publicitásban részesülő sportesemény. A közvetítéseket közel kétszáz ország nézői kísérik figyelemmel. A tavalyi rajtot például 154 millió európai tévénéző látta, ami hihetetlen reklámot jelentene hazánknak.

A Balatont is felfuttatnák a dakarosok

Világversenyeket is szervezhet a Balaton környékére a Dakar-licensztulajdonos francia A.S.O. – tudta meg lapunk. Ezek a tervek már a Budapest-Dakar-raliról szóló mostani tárgyalásokon is szóba kerültek. „Hat sportágban (vitorlázás, lovassport, futás, kerékpár, triatlon és golf) rendeznénk évről évre nemzetközi sportversenyeket a Balaton vonzáskörzetében. Az erről szóló konkrét javaslatot a hetekben tesszük le a francia cég elé” – mondta el érdeklődésünkre Újhelyi István. Az első versenyt – amely információink szerint egy Balaton körüli kerékpárverseny lehet – már 2008-ban megrendezhetik. A sportversenyek elsődleges célja a magyar tenger nemzetközi ismertségének javítása, és a turisztikai szezon meghosszabbítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!