Hírek

2007.03.12. 16:47

Csak védte magát a késelő?

Elismerte a vasárnapi késelést a kamionsofőr, de azt állítja: csak védekezett

BAMA

Bevallotta tettét az olasz hatóságoknak az a magyar kamionos, aki vasárnapra virradóra leszúrta egyik társát és súlyosan megsebesített két másikat. A férfi állítja: önvédelemből ölt, mert társai megtámadták.
A késeléssel végződő verekedés a magyar kamionosok között az olaszországi Ventimiglia közelében tört ki egy parkolóban.

A 43 éves tettes, akit a gyilkosság helyszínétől néhány méterre, egy húszcentis pengéjű késsel a kezében vettek őrizetbe szándékos emberölés, emberölési kísérlet és súlyos testi sértés gyanújával, eddig ismeretlen okból szúrta le 35 éves kollégáját. Két másik férfit, egy 53 és egy 44 éves, szintén magyar állampolgárt súlyos sérülésekkel szállítottak a sanremói, illetve a bordigherai kórházba.

A Spanyolországba tartó kamionosok az olasz-francia határváros mellett várakoztak, miután Franciaországban szombat este 22 órától tilos a kamionforgalom. A hatóságok szerint mind a négyen erősen ittasak voltak, ami összefügghetett azzal, hogy az áldozatnak éppen vasárnap lett volna a születésnapja. A tettes magyarázata a késelésre meglehetősen homályos: azt állította, hogy egy 4-5 fős csoport megtámadta őt, ezért rántott kést rántott és kezdett vagdalkozni vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!