„...fontos, hogy sok olvasó legyen”

Ha manapság egy-egy szépirodalmi alkotásból elkel egy-két ezer példány, már óriási, átütő sikerről beszélhetünk. Gyanítom, a verseskötetek tekintetében még sanyarúbb a helyzet. Hogy évről évre egyre kevesebbet olvasunk, ismert tény. S az is gyanítható, hogy még messze vagyunk a lejtő aljától.

Az adatok riasztóak. Az általános iskolás gyermekek jó része funkcionális analfabéta (például nem érti meg, amit olvas), az olvasásra fordított napi átlagidő talán még a tíz percet sem éri el (a tévé előtt viszont több mint három órát töltünk). A könyvtárak látogatottsági mutatóival sem dicsekedhetünk, s egyre kevesebb pénzt fordítunk irodalmi alkotások megvásárlására. Amit meg mégis „fogyasztunk” belőlük, azok többnyire a silány, az értéktelen kategóriájába tartoznak.

S bár a mögöttünk hagyott évek, évtizedek negatív jelenségei alapján meglehetősen nehéz optimistának lenni, én mégis az vagyok. Hiszem, vagy inkább bízom benne, hogy eljön az az idő, amikor az olvasás, a széppróza, a vers reneszánszáról beszélhetünk majd. Talán éppen olyasmi hozza meg a remélt változást (mondjuk az internet), amelyet sokan a könyvek, az újságok legnagyobb konkurenciájának tartanak. 

Április 11. egy másik nagyság születésnapjai is. Márai Sándoré. Álljanak most itt az ő gondolatai, amelyek segítenek megérteni, miért is örök, egyetemes érték az olvasás: „...nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod a kivételes alkotó szellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megismersz egy igazságot, vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen egy közösségben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és az igazat; fontosabb, hogy megismerjed.”