Magyar véreink Kongóban

Láss csodát, egyik napról a másikra 585 fővel gyarapodott a magyarság. (Már legalábbis akkor, ha hihetünk a híreknek, s nem valamiféle bulvár-szenzációval állunk szemben.) Nos, az afrikai Kongóban találtak egy törzset, amely állítólag a XVI. században szakadt le egy arab-magyar csoportról, s amely ma is azt vallja, hogy a magyaroktól származik, sőt,  „magyari”-nak hívja magát. (Hogy a Kongói Köztársaságról, avagy a Kongói Demokratikus Köztársaságról van-e szó, nem derült ki.)

Hogy mik a bizonyítékok? A szenzációt közlők szerint több szavunk azonos, vagy hasonló: így például a napot ők is napnak hívják, a vizet pedig „vez”-nek. Ezen túlmenően ismerik a szinkópát is, mint ütemet. S bár külső megjelenésükben már afrikanizálódtak (értsd: feketék), minden férfi bajuszt hord, ami arrafelé nem divat. Hogy aztán ez afféle csüngős, népnemzeti bajusz-e, avagy Jávor Palis, arról sajnos nem tudtunk meg töbet. Mindenesetre érdekesen nézhetnek ki.

Hogy lesz-e magyar igazolványuk, nem tudom, s azt sem küldhetnek-e képviselőt a Magyarok Világszövetségébe. Tény azonban, hogy hirtelen felbukkanásuk sokak számára nagyszerű perspektívákat nyújthat. Kivéve persze, a rasszistákat, akik most töprenghetnek, hogy akkor huhogjanak-e egy-egy futbalmeccsen vagy sem. Apropó, futball... Bár néhány száz ember nem túl nagy merítési lehetőség, de mégis Kistelekiek figyelmébe ajánlanám a törzset, végtére is az afrikai focisták atlétikussága, gömbérzéke ismert. (A honosítással nem lehet gond.)

S ha már a lehetőségeket említettem... A pártoknak most nyilvánvalóan végig kell gondolniuk, milyen üzeneteket is fogalmazzanak fekete Afrikába. Hiszen az ottaniak lehetnek akár magyar állampolgárok is, s ötszázegynéhány szavazat egy szoros választási csatában döntő lehet. S persze, innentől kezdve nagyobb kínálatból választhatnak az ősmagyar hagyományok őrzői is: az íj mellé lándzsát is foghatnak, nemezből készült viseletüket pedig megtoldhatják egy ágyékkötővel.

De ne szaladjunk ennyire előre. Most az a legfontosabb, hogy bizonyosságot nyerjünk a létezésükről. Úgy, ahogyan azt az 1230-as évek közepén tették domonkos rendi szerzetesek, akik az őshazában maradt magyar testvéreket keresték, s sikerrel is jártak. Úgyhogy hajrá, mai Julianusok, irány Kongó!