Hírek

2007.05.04. 06:19

Pachmann Péter véletlenül lett televíziós

Az iskolában még sportriporter volt. A tanárnője úgy vélte, a hírolvasás nem neki való. Pachmann Péter később rácáfolt a tanerő véleményére. Tíz éve már, hogy a hírekből él.

Bérci Ágnes

[caption id="" align="alignleft" width="160"] Pachmann büszke: nem csak hírolvasó, de a szerkesztésben is részt vesz
[/caption]A televíziós számára nem volt egyhangú az elmúlt évtized. Pontosan tíz éve köszöntötte először a nézőket az akkoriban még „csigatévének” becézett csatornán. „Persze nem időztem mindvégig a stúdióban. Voltam utazó riporter is – emlékezik a Tények műsorvezetője. – Az első négy évben műsorvezetőként dolgoztam, majd 2001-től két évig jártam a világot, és különböző eseményekről tudósítottam. Rendkívül izgalmas volt, olyan helyeken is megfordultam, mint Pakisztán vagy Japán, ahová magánemberként valószínűleg soha nem jutnék el. Amióta ismét a stúdióban ülök, élvezem a munka összetettségét: nemcsak hírolvasó vagyok, hanem a szerkesztésben is részt veszek.” Tulajdonképpen a véletlennek köszönheti, hogy televíziós lett. „Már általános iskolás koromban rendszeresen szerepeltem különböző szavaló- és prózamondó versenyeken, máskor meg színdarabokat adtunk elő az osztálytársaimmal. Amikor egyetemre jártam, részt vettem a Kazinczy-versenyen. Az volt a tervem, ha nyerek, a Magyar Rádióban fogok dolgozni. A zsűriben ült a Magyar Televízió külpolitikai rovatának munkatársa, ő figyelt fel rám. Még abban az évben az MTV-hez kerültem, ahol öt évet töltöttem.”

Ma már nem szívesen utazna hosszabb időre külföldre, hiszen esténként nemcsak a felesége, hanem 21 hónapos kisfia, Balázs is várja haza. „Már most is egyértelmű, hogy Balázsnak nagyon jó a humora. Arról nem is beszélve, hogy minden érdekli az őt körülvevő világból. A csillogó-villogó fények különösen vonzzák. Előfordul, hogy én éppen ráérek, miközben a feleségem, Marcsi este dolgozik, olyankor kettesben töltjük az estét. Nem mindig sietünk haza. Sokszor megesik, főleg ősszel és télen, amikor korábban sötétedik, hogy átmegyünk autóval a Lánchídon, mert így Balázs is láthatja kivilágítva, aztán kiszállunk. Teljesen elvarázsolja a fénypanoráma. Utána hazamegyünk, megfürdetem, elkészítem a vacsorát, és lefekvés közben mesélek neki.” Nem csak itthon Szerveznek programokat, Ausztriában már törzsvendégnek számítanak.

„Évente kétszer, tavasszal és ősszel visszajárunk egy apartmanházba. Balázs is nagyon élvezi a hegyeket és azt, hogy akkor együtt a család. Nekem is jólesik az a kis testmozgás, amit a séták jelentenek, valamikor ugyanis tizenkét évig versenyszerűen kosaraztam. Mára csak a biciklizés maradt.”

Névjegy

SZÜLETÉSI IDEJE: 1971. március 17.

CSALÁDI ÁLLAPOTA: nős, a felesége Ambrus Marcsi fotós

GYERMEKE: Balázs

ÉLETÚTJA: magyar–angol, majd média szakon szerzett diplomát. Hollandiában, Szarajevóban és Brüsszelben tanult. 1992 és 1997 között az MTV-nél dolgozott. 1997 óta a TV2 Tények műsorát vezeti.

CSALÁDI ÁLLAPOTA: nős, a felesége Ambrus Marcsi fotós

GYERMEKE: Balázs

ÉLETÚTJA: magyar–angol, majd média szakon szerzett diplomát. Hollandiában, Szarajevóban és Brüsszelben tanult. 1992 és 1997 között az MTV-nél dolgozott. 1997 óta a TV2 Tények műsorát vezeti. Pachmann büszke: nem csak hírolvasó, de a szerkesztésben is részt vesz -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!