Hírek

2007.05.10. 06:00

Tiltaná az éttermi dohányzást az unió

Az Európai Unió egészségügyi biztosa megtiltaná a közterületeken a dohányzást. A nemzetközi tapasztalatok alapján a tiltást korábban önszántukból bevezető országokban visszaesett az éttermek forgalma.

Tóth Marcella

Az Európai Unió egészségügyi biztosa, Markosz Kyprianu olyan irányelv bevezetését szorgalmazza, amely megtiltaná a dohányzást a közterületeken, így az éttermekben is. A direktíva legkorábban 2009-től léphetne életbe, ugyanakkor a tagállamoknak nem kellene kötelezően bevezetniük a szabályokat.

Azokban az országokban, amelyekben már betiltották az éttermekben a dohányzást, huszonöt-harminc százalékkal esett vissza a forgalom – mondta el érdeklődésünkre Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Ugyanakkor a dohánytermékek eladása nem csökkent számottevő mértékben – tette hozzá. Úgy véli, hogy Magyarországon is hasonló hatást váltana ki a dohányzás teljes tilalma az éttermekben.

A megszorító intézkedések miatt már így is kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy étterembe járjanak. Januárban és februárban ugyan még csak minimálisan esett vissza a vendéglátás forgalma, márciusban viszont már harminc százalékkal szűkült a kereslet.

Magyarországon az uniós csatlakozás óta el kell különíteni az éttermekben a dohányzó részt a nemdohányzótól. Ahol ez fizikailag nem megoldható, ott szellőztető rendszerrel kell biztosítani a nemdohányzó vendégek védelmét. Háber Tamás szerint a szabályozás elérte célját, bár tökéletesíteni kellene. Mégpedig úgy, hogy a vendéget tájékoztatni kellene arról, hogyan oldják meg az adott étteremben a szellőztetést. Így a vendégek az üzletek elé kihelyezett táblán szereplő információk alapján dönthetnének arról, hogy bemennek-e vagy sem.

A fővárosi szállodák közül elsőként az Ibis Budapest Emke lett száz százalékig dohányfüstmentes idén januártól. Réger Zsuzsa, az Ibis Budapest Emke igazgatója érdeklődésünkre elmondta: nehéz lemérni a lépés hatását a forgalomra. Minden elérhetőségükön feltüntetik, hogy dohányfüstmentes a szálloda, így akinek ez problémát jelentene, eleve nem náluk foglal szobát. Mindenesetre alapvetően pozitív visszajelzéseket kaptak a vendégektől, még a dohányosoktól is.

Az európaiak háromnegyede elfogadná a tiltást

Az Eurobarométer közelmúltban végzett felmérése szerint az európaiak háromnegyed része van tudatában annak, hogy a dohányfüst a nemdohányzókra nézve is veszélyes, míg 95 százalékuk tudja, hogy aki terhes nő társaságában dohányzik, súlyosan veszélyeztetheti a születendő csecsemőt. A válaszolók több, mint nyolcvan százaléka támogatja a dohányzás betiltását a munkahelyeken és a zárt légterű nyilvános helyeken. A megkérdezettek 77 százaléka egyetért azzal, hogy az éttermekben is be kellene tiltani a dohányzást, 61 százalékuk szerint pedig a bárokra is ki kellene terjeszteni a korlátozást.

A szakember szerint Magyarország számára a portugál szabályozás lehetne irányadó. Eszerint a száz négyzetméternél nagyobb éttermekben külön helyiséget kell biztosítani a dohányzóknak és a nemdohányzóknak. A kisebb vendéglőkben pedig megfelelő légszűrőkkel kell biztosítani a dohányfüst elvezetését. Málta, Olaszország és Svédország is részleges tilalmat rendelt el, amely szerint elkülönített helyiségekben engedélyezik a dohányzást.

Az Európai Unió tagországai közül elsőként Írország vezetett be dohányzási tilalmat a zárt nyilvános helyeken, 2004-ben. Az írországi tilalmat a skóciai követte, az Egyesült Királyság többi részén július 1-jétől erősödik a szigor. Belgiumban az év elejétől tilos a dohányzás a vendéglátóipari egységekben is. A határmenti belga éttermek, pubok, kávézók forgalma huszonöt százalékkal esett vissza az év első három hónapjában. A határ közelében élő belgák, akik nem tudnak lemondani a cigarettázásról, ugyanis átjárnak a közeli holland éttermekbe. Franciaország is betiltaná jövőre a dohányzást az éttermekben, miután az irodákban, kórházakban, iskolákban és áruházakban már februárban életbe léptette a tilalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!