Hírek

2007.05.13. 04:29

Nem javítja meg a homlokzatot, pedig megígérte

Olvasónk lakhelyének környékén nagyszabású építkezés folyt. A vállalkozó megígérte, hogy rendbehozza a ház homlokzatát. Az ígéretből nem lett semmi. Mit tehetnek a lakók?

Rados Virág

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, mondja a hölgy, aki lakótársaival együtt háborog, és ügyvédhez akar fordulni. Érdemes-e?
Ha az építtető esztétikai célból akarta megjavíttatni a ház homlokzatát, és erre írásban is ígéretet tett, akkor a követelés jogos. Ezt a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában mondták el. A társasház bírósághoz fordulhat, de ezt megelőzendő tárgyalhat is a vállalkozóval. Esetleg ügyvéd által, írásban is felszólíthatják az építtetőt: tegyen eleget vállalt kötelezettségének. Az írásbeli ígéret ugyanis szerződés, amelyet be nem tartani annyi, mint megszegni azt.

Ha az építkezés alatt kár esett a társasházban (megrepedt a homlokzat, lehullott a vakolat), akkor szakértőt kell hívni, aki a kárt felméri. Ő hiteles összeget mondhat, amelyet a társasház lakói szintén behajthatnak a vállalkozón. Természetesen csak akkor, ha a kárt valóban az építkezési munkák okozták. (Például résfalt építettek, minek következtében valóban előfordulnak az említetthez hasonló káresemények.) A szakértő véleménye birtokában az érintettek benyújthatják kárigényüket a vállalkozónak. Amennyiben az nem fizet, a társasház perre viheti az ügyet.

Ha viszont nincsen kár, és az ígéret is csak szóban hangzott el, akkor a társasház bajosan lát pénzt a dologból. Tanúkkal ugyan előrukkolhatnak, hiszen a közhiedelemmel ellentétben a szóbeli szerződés is érvényes. Az ilyesfajta bizonyítás azonban igen nehézkes, és hosszan elhúzódhat. A jogász hozzátette: ez utóbbihoz hasonló esetekben a felperes ritkán jár sikerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!