Hírek

2007.05.10. 17:48

Lecsaptak a zsaruk a tuzséri kábeltolvajra

BAMA

Egy mobilátjátszó-toronyról próbálta lefűrészelni a vezetéket egy kábeltolvaj, Tuzséron miközben elfogták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a tuzséri mobiltelefon átjátszó-torony riasztója kábelvágást jelzett a központban, így a közeli, záhonyi rendőrkapitányságról hamarosan a helyszínre érkezett egy járőr, és tetten érte a kábelfűrészelő helyi lakost. A férfi még javában "dolgozott" a tornyon, mikor a rendőrök odaérkeztek. A pórul járt kábeltolvaj ellen rongálás miatt indult eljárás.

A debreceni rendőrkapitányság külön akciót szervezett Hajdú-Biharban a színesfémvadászok ellen. 21 hulladék-telephelyet néztek meg, vannak-e bűncselekményből származó színesfém hulladékok. De azt is vizsgálták, a vállalkozások szerepelnek-e a nyilvántartásban, veszélyes hulladékot vásárolnak-e, azokat megfelelő körülmények között tárolják-e, vagy dolgoznak-e feketemunkások a telephelyeket.

Az akció során lefoglaltak 140 kilogramm vörösrézkábelt, amely valószínűleg bűncselekmény elkövetéséből származik, s eljárást indítottak a hulladék nem megfelelő dokumentálása, továbbá más nyilvántartások, engedélyek hiánya miatt. több százezres bírság, telepbezárás is lehet a büntetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!