Hírek

2007.05.15. 06:00

Kritikus helyzetben a húsipar

A feketekereskedelem aránya az elmúlt hónapokban elérte a harminc százalékot az húsiparban. Az ágazat képviselői szerint csökkenteni kellene a hústermékek húsz százalékos áfakulcsát, ami az unióban kirívóan magasnak számít.

Tóth Marcella

Harminc százalék fölé emelkedett az elmúlt hónapokban a feketegazdaság aránya a húsiparban – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Berczik Attila, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára. Ez csaknem a duplája a magyar gazdaságban átlagosan tizenöt-húsz százalékra becsült illegális kereskedelemnek. Az ügyvezető titkár szerint egyebek között ez az oka annak, hogy kritikus helyzetben vannak a magyar húsfeldolgozók. 

A húsipar éves árbevétele háromszázötven milliárd forint körül alakul. Az illegálisan termelő zugüzemek, illetve az áfacsaló kis vágóhidak éves szinten százmilliárd forintos kárt okoznak a sertéságazat tisztességes szereplőinek. A Hússzövetség szerint az adókikerülés a magyar államnak éves szinten minimálisan húsz milliárd forintos adóbevétel-kiesést jelenthet. Egy kiló illegálisan eladott sertéshúson mintegy nyolcvan-száz forint adót spórolnak meg a feketegazdaság szereplői.

A legálisan mérhető belföldi húsfogyasztás mintegy öt-hat százalékkal esett vissza az év első három hónapjában. A Hússzövetség szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy egyre inkább teret nyer az illegális húsfeldolgozás. A feketegazdaság leginkább a friss húsárunál jellemző, ami két-három nap alatt átfut a kereskedelmen, így nehezen érhető tetten.

A tőkehús áfakulcsai Európában

Ausztria 10

Belgium 6

Bulgária 20

Csehország 5

Dánia 25

Egyesült Királyság 0

Észtország 18

Finnország 17

Franciaország 5,5

Görögország 19

Hollandia 6

Írország 0

Lengyelország 3

Lettország 18

Litvánia 5

Magyarország 20

Németország 7

Olaszország 10

Portugália 5

Románia 19

Spanyolország 7

Svédország 12

Szlovákia 19

Szlovénia 8,5

Az illegális hús egy része más uniós tagállamból érkezik, általában élő, fél vagy bontott sertés formájában – állítja az érdekképviselet. Az alacsonyabb adóterhek mellett megvásárolt áru bejön az országba, a számla ugyanakkor „megsemmisül”. A húst aztán eladják, az abból származó bevétel viszont nem vallják be, és nem fizetik meg utána az általános fogalmi adót.

A Hússzövetség szerint jelentősen növelte az adómegkerülési hajlandóságot, hogy tavaly ősszel 15 százalékról 20 százalékra emelkedett az élelmiszerek áfakulcsa. Ez az adómérték kiugróan magas. Az unió más tagállamaiban csak hét-kilenc százalékos adó terheli az élelmiszereket. Az Egyesült Királyságban például nulla százalékos a tőkehús és a húskészítmények áfakulcsa. A cseheknél most emelik fel ötről kilenc százalékra a húskészítmények áfáját. A hazai adómértéket csak a Dániában alkalmazott huszonöt százalékos kulcs haladja meg.

A húsipar kritikus helyzetének kialakulásához hozzájárult az élelmiszer-vizsgálatok rendezetlensége is. A Hússzövetség szerint változtatni kellene az ellenőrzés struktúráján is, azaz nem több hatóságnak, hanem egyetlen szervezetben működő szakértői csapatnak kellene az élelmiszer-biztonságra felügyelni és azt ellenőrizni. „Nem látványos akciókra, hanem az év 365 napján folyamatos szigorú ellenőrzésre van szükség” – hangsúlyozta Berczik Attila.

A húsipar helyzete hatással van az állattenyésztőkre is. Jelenleg kevesebb mint négymillió darab a magyar sertésállomány. Évi öt-hat millió sertés lenne az a mennyiség, amely – minimális import mellett – elegendő lenne a belföldi kereslet kielégítéséhez.

Csökkentené a tőkehús áfáját az agrárminiszter

A Hússzövetség szerint már csak kormányzati szinten orvosolhatók a húsfeldolgozók gondjai. Berczik Attila tegnap reggel találkozott Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel. Az agrártárca vezetője ígéretett tett arra, hogy egyeztet a pénzügyminiszterrel a kérdésről. Gráf szerint szakmai alapon indokolt lenne csökkenteni a tőkehúsra és a nyers húsra vonatkozó áfakulcsot, amely a többi uniós országban lényegesen alacsonyabb, mint hazánkban. A feldolgozott termékeket már máshol is a normál áfakulcs terheli. „Mindenképpen felvetem a javaslatot, szakmailag azonban nem tudom, hogy most megvalósítható-e vagy sem” – mondta Gráf.

Belgium 6

Bulgária 20

Csehország 5

Dánia 25

Egyesült Királyság 0

Észtország 18

Finnország 17

Franciaország 5,5

Görögország 19

Hollandia 6

Írország 0

Lengyelország 3

Lettország 18

Litvánia 5

Magyarország 20

Németország 7

Olaszország 10

Portugália 5

Románia 19

Spanyolország 7

Svédország 12

Szlovákia 19

Szlovénia 8,5 -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!