Hírek

2007.05.23. 06:04

Nyugatra tart a NOX

Németországi és ausztriai koncertturnéra készül a NOX. Előtte még a hazai középkori várudvarokon lépnek fel Péter Szabó Szilviék.

Csontos Tibor

[caption id="" align="alignleft" width="180"] Péter Szabó Szilvia nem tartozik a botrányhősök közé. Ezt annak tulajdonítja, hogy nem szívesen beszél a magánéletéről
[/caption]– Ha nem lenne NOX, hol és miről beszélgetnénk?

– Nem tudom, hogyan alakult volna az életem a NOX nélkül, de talán másfajta színpadi munkámról kérdezhetne. 2000-ben már körvonalazódott, hogy komolyan elindulunk. A középiskola végén nem is jelentkeztem sehová, tudtam, az éneklés az álmom. Eldugott kis faluban nőttem fel, s az ölembe hullott ez a lehetőség.

– A NOX popzenei sikersztori, mégsem úgy viselkedik, mint akivel elszaladt a ló.

– Máig rácsodálkozom, hogy megbámulnak az utcán. 19 évesen kerültem a fővárosba, s Rácz László producerünk az első perctől kemény kézzel irányított engem is, Nagy Tomit is. Figyelte, hogyan nyilatkozunk, amint érezte a beképzeltséget, szólt, térjünk vissza a földre!

– Mondják, megalomán a NOX: látványos jelmezek, színpadképek, várszínpad…

– Nem hiszem, hogy azok lennénk. Csupán olyasmit szeretnénk magyar előadóként nyújtani, mint ami külföldön megszokott. Nálunk valamilyen történet körül forog a koncert, mintegy hetventagú stáb dolgozik a fellépéseinken.

– Már üzletasszony is lett?

– Ilyesmivel nem kell foglalkoznom, de kétségtelen, ez üzleti vállalkozás, hiszen ebből élünk.

– Várturnéjuk első helyszínére, Kisvárdára Budapestről Lóháton vitték a vár kulcsát. Vagy talán a városnévtáblánál a lovas átült egy nagyobb lóerejű járműbe?

– Ez csupán jelképes mozzanat, de a vándor az Örömvölgy várturné fontos szereplője is, ez a koncertsorozat olyan lesz, mint egy mesefüzér. Ahogyan a NOX-ot is mindig körüllengte némi fantáziavilág, kis misztikum.

– Igaz, hogy olykor elsírja magát a színpadon a meghatottságtól?

– Többször előfordult. Legutóbb a debreceni koncertünkön hatódtam meg a közönség szeretetétől, de nem szégyelltem a könnyeimet.

– Nem tartozik a címlaphősnők közé, nincsenek botrányai. Hogy csinálja?

– Sosem szerettem a magánéletemről beszélni, szaftos botrányt pedig abból lehet csiholni.

– Hosszú időre Nyugat-Európába költöznek, hogy meghódítsák az ottani koncertszínpadokat.

– Saját szervezésű koncerteket tartunk Ausztriában, Németországban. Graztól Bécsen át Lipcséig egyelőre húsz városban tervezzük, hogy kibérelünk koncerttermeket. Táncszínházként hirdetjük majd magunkat, a dalokat angolul énekeljük.

Péter Szabó Szilvia

SZÜLETETT: 1982. szeptember 9.

TANULMÁNYOK: gimnáziumi érettségi

LEMEZEK: Örökség, Bűvölet, Ragyogás, Örömvölgy

TANULMÁNYOK: gimnáziumi érettségi

LEMEZEK: Örökség, Bűvölet, Ragyogás, Örömvölgy Péter Szabó Szilvia nem tartozik a botrányhősök közé. Ezt annak tulajdonítja, hogy nem szívesen beszél a magánéletéről -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!