Hírek

2004.10.23. 00:24

Csillagos mennyországban

Mentési gyakorlatot szervezett a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság az Astoriánál. A metróalagútban fellángoló képzelt tűzből fél óra alatt mindenkit kimentettek a lánglovagok.

Nagy Eszter Dóra

Csikai Richárd 11 éves. Súlyos, veleszületett cukorbetegséggel élő kisfiú. Látása a kór velejárójaként folyamatosan romlik, néhány éven belül megvakulhat. Gyámként 80 éves nagymamája neveli egyedül, nehéz szociális körülmények között. A kisfiú levélben fordult a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványhoz. A szervezet 3–16 év közötti, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerekeken segít. Egyetlen kívánságuk lehet az alapítványhoz. A kérések között van, amit egy-két nap alatt teljesíteni tudnak. De olyan is akad, amit csak hónapok múlva.
– A csillagos mennyországban érzem magam – mondja izgatottan Ricsi, miközben arra várunk, hogy lemehessünk az Astoria megállójába, a gyakorlat helyszínére. A kisfiú azt kérte, beleülhessen egy igazi tűzoltóautóba, és részt vehessen egy gyakorlaton. A kocsi már megvolt, azzal hozták a helyszínre.
– A mi házunkban már háromszor volt tűz, egyszer engem is ki kellett menteni – meséli. Ricsi izgő-mozgó kisfiú. Cseppet sem látszik rajta, hogy súlyos beteg. Patzauer Gábor, az alapítvány alapítója azonban aggódik. Az éjszakai gyakorlattal Ricsit kibillentették a napi ritmusából. A kívánság teljesítése akár veszélyes is lehet. Patzauer azt meséli, egy egész délután nyaggatták a nagymamát, hogy az éjféli gyakorlatra Ricsi eljöhessen. A fahéjillatú diszkófüsttel borított aluljáróban a kisfiút ajándék tűzoltóautóval várják a gyakorlaton részt vevők. Pár perccel később már hordágyon mentik ki a metrószerelvény lámpákkal illusztrált tüzéből. Hatalmas füst, sikoltozó statiszták, több tucat tűzoltó. A gyakorlat fél óra alatt véget ér. A kisfiúról alig veszik le a gázmaszkot, már rohan is a kocsik elejére, hogy a vezetőfülkébe ülhessen. De a metró nem indul el, csak egy kívánság teljesülhet. Csalódottan lép ki a vezetőfülkéből.
– Azért én mégis tűzoltó szeretnék lenni, az izgalmasabb.

Mentés közben mutatták meg, mit kell tenni, ha tűz van

Molnár Péter szóvivő: – Ilyen kérésünk, mint Ricsié, még nem volt. De egy óra alatt elintéztük. Délután hívtak fel minket az alapítványtól, most meg itt a kisfiú. Óvodák és iskolák rendszeresen felkeresnek minket, a gyerekek még a tömlőket is kipróbálhatják a tűzoltóság udvarán. Azokat a kéréseket azonban nem tudjuk teljesíteni, hogy a kicsik felülhessenek a vonulós autóra. Ez túlságosan veszélyes lenne, emiatt el kell, hogy hárítsuk a kívánságot. Évente legalább kétszer tartunk ilyen típusú gyakorlatot a metróban. A mostani bemutatón 5-ös, kiemelt riasztású az elképzelt eset. Ez azt jelenti, hogy a lehető legnagyobb eszköz- és személyi állománnyal vonulunk a helyszínre.

Cziva Oszkár ezredes, a gyakorlat vezetője: – A bemutatón azt gyakoroltuk, mi a teendő, ha a metró egyik szerelvényében tűz üt ki. Hogyan tudjuk kihozni a szerelvényt az alagútból.

A metró munkatársai is tudják a dolgukat, a mentést ők kezdik meg. A valóságban azonban nem félórás lenne a munkánk, hanem többórás is lehet. A metróban sokat gyakorlatozunk, ma már mindenki pontosan tudja a dolgát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!