Közélet

2017.05.28. 18:00

Korhű ruhákban ünnepeltek Gyöngyös születésnapján

Megnyitották a XIX. századi piacot, és a Pro Civitate kitüntetéseket is átadták.

Hliva Éva

Fotó: CZIMER TAMAS



Ágyúlövésre huszárok felvezetésével indult vasárnap délelőtt a díszes menet ezúttal az Orczy-kerttől. Az idén első alkalommal a hagyományoktól eltérően azért vonult most más útvonalon a korhű ruhákba és népviseletbe öltözött sokadalom, mert több mint háromszázan öltötték magukra a város születésnapja alkalmából a jelmezeket. A kisbíró kíséretében meneteltek a Kossuth utcán át a Fő térig, ahol a Szent Bertalan templom előtt a huszárok lovas bemutatóval is készültek. A fanfár hangra aztán a sokaság ismét elindult a városháza elé, ahol a kisbíró engedélyt kért a település első emberétől, a XIX. századi piac megnyitására.

Gyöngyöst 1334. május 5 - én, az Úr mennybemenetelének napján nyilvánították várossá. Ezért a város születésnapját az egykori dokumentum szövege szerint, mindig pünkösd időpontjához igazítva, az azt megelőző vasárnapon tartják.



Az ünnepség hagyományosan a korhű ruhákba és népviseletbe öltözött sokadalom felvonulásával és a XIX. századi piac megnyitásával vette kezdetét. Gyöngyös Város Barátainak Köre idén kilencedik alkalommal rendezte meg a népszerű piacot - tudtuk meg Balázs Ernőtől a társaság vezetőjétől.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az ünnepség a korhű ruhákba és népviseletbe öltözött sokadalom felvonulásával kezdődött Fotó: Czímer Tamás
[/caption]

- A város 675. évfordulójára készültünk először a XIX. századi piaccal, hogy minél jobban megközelítsük azt a kort, amit ünnepeltünk. Azóta a városnap együtt jár a korhű ruhákkal és a kirakodással. Az esemény pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az idén nem a Szent Bertalan templom előtt volt a gyülekező, hanem a Mátra Múzeumnál - magyarázta az elnök, hiszen minden évben egyre több a résztvevő és egyre színesebbek a ruhák.

Volt, aki a XIX. századi nagypolgári, s volt, aki a környező települések népi ruháit viselte. Most az eddiginél is többen, körülbelül háromszázötven voltak a résztvevők, így hosszabb útvonalon kellett felvonulniuk azért, hogy mindenki meg tudja magát mutatni, mire elérkezik a tömeg eleje a polgármesteri hivatal elé.

Megtudtuk: minden évben megtisztelő feladat a környező települések számára, ha díszvendégként köszönthetik a városnapon. Idén Atkár községe volt a XIX. századi piac díszvendég. A falu népviseletbe öltözött hagyományőrző csoportjaival mutatkozott be, s kínáltak jellegzetes helyi ételeket, borokat és bemutatták saját értékeiket, hagyományaikat.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Idén több mint háromszázan vettek részt a városi ünnepségen Fotó: Czímer Tamás
[/caption]

A Pro Civitate kitüntetéseket is minden évben ezen a napon adják át. A város által alapított legrangosabb elismerés olyan személyeknek évente legfeljebb kettőnek, és közösségeknek, évente egynek adható, akik több éven keresztül kimagasló munkásságukkal, példaértékű életművükkel hozzájárultak a város hírnevének öregbítéséhez.

A díszpolgári címmel járó Pro Civitate díjat Deák Ferenc, a Gyöngyösi Veterán Repülő Szervezet alapító elnöke, dr. Lukács Tóth Gyula, a Bugát Pál Kórház patológia osztály vezetőfőorvosa és a Gyöngyösi Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség kapta meg. Tavaly először osztották ki posztumusz is az elismerést, ezt az idén Kecskés Péter (1898-1986) gyöngyösi tanár, szőlész-borász kapta, s fia, Kecskés Tamás vehette át.

Az idén a születésnap egybeesett a gyermeknappal is, amelyet a vásári forgatag szomszédságában rendeztek meg, majd délután a nagy színpadon gyerekelőadásokkal várták a kicsiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!