Gazdaságvédelem

2023.08.05. 09:04

Életben maradnak a falusi kisboltok

Csaknem nyolcmilliárd forintot kaptak a falusi kisboltok tulajdonosai a napokban a Magyar falu program forrásából, a támogatás lehetővé teszi életben maradásukat – idézi a Magyar Nemzet szombati számát az MTI.

MW

Gyopáros Albert, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A Magyar Nemzetnek Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: 

2783 falusi kisbolt jutott átlagosan több mint 2,9 millió forintot állami támogatáshoz.

A politikus emlékeztetett: a kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy pályázati lehetőséget biztosít a kétezer főnél kevesebb lélekszámú településeken működő kisboltoknak, ezzel támogatva, hogy a lakosság helyben meg tudja vásárolni az alapvető élelmiszereket. 

A cél az, hogy ezek a szolgáltató egységek ne zárjanak be, hanem továbbra is kiszolgálják a falusi embereket. 

A pályázatokat január 31-ig lehetett benyújtani.
Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint minden érvényes pályázatot benyújtó üzlet támogatást kapott, és szinte mindenkinek a maximális összeget tudták folyósítani. 

Az elnyert összegek egyebek között működési támogatásra, azaz rezsiköltségre, benzinköltségre, bérköltségre számolhatók el.

A program népszerűségét és egyszerűségét mutatja, hogy a pályázatra jogosultak csaknem hetven százaléka igényelt támogatást
A pályázat 1700 település kisboltjainak megmentését teszi lehetővé. 

Közöttük 661 olyan település van, ahol csak egyetlen kisbolt működik, amely nélkül a kistelepülés vásárlási lehetőség nélkül maradna.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy hétfőn hirdettek pályázati lehetőséget a kistelepülési civil szervezeteknek a Falusi civil alapban. 

A nemzeti kormány számára a vidék érték, a falusi, önszerveződő civil szervezetek, így a polgárőrök, az önkéntes tűzoltók, a hagyományőrzők, a dalárdák, a néptáncosok, a sportegyesületek, a jótékonysági egyesületek, szintén pótolhatatlan tevékenységet végeznek a kistelepüléseken 

 mondta Gyopáros Alpár.
Ismertetése szerint a pályázatban ingatlanberuházásra és -felújításra, gépjárműbeszerzésre, eszközbeszerzésre és programszervezésre igényelhetnek támogatást a civil szervezetek. Az igényelhető támogatási összeg felső határa ingatlanberuházásnál és -felújításnál, illetve gépjárműbeszerzésre hétmillió forint, a másik két alprogramnál kétmillió forint.

A pályázati igények benyújtási határideje augusztus 31. 14 óra.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy 2020-ban bővült a Magyar falu program kedvezményezetti köre, és a kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és tankerületek mellett az ötezer főnél kevesebb lélekszámú településeken működő, a civil törvény hatálya alá tartozó falusi civil szervezeteknek is pályázatot hirdetett a Miniszterelnökség.
A kormánybiztos beszámolt arról, hogy 

az elmúlt három évben több mint hatezer falusi civil szervezet kapott támogatást 1946 településen, a kiutalt támogatások összege megközelíti a húszmilliárd forintot.

A nyertesek között önkéntes tűzoltó-egyesületek, polgárőr-egyesületek, sportegyesületek, művészeti, hagyományőrző, faluszépítő, szociális munkát végző egyesületek, jótékonysági alapítványok is megtalálhatók.
Ezek a pályázatok is azt igazolják, hogy a kormány az elhúzódó háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett – szögezte le Gyopáros Alpár.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában