Válasz

2024.03.18. 12:19

A kormány szerint alaptalan álhíreket terjeszt a Spar

A SPAR-nak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az osztrák SPAR vezérigazgatójának hétvégi kirohanása után.

MW

A SPAR élelmiszer-üzletlánc áruháza a budapesti Sugár Üzletközpont földszintjén

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Róka László

A közlemény szerint a Nagy Márton vezette tárca egyúttal visszautasítja a vállalat valótlan állításait. Ahogy arról a Világgazdaság a hétvégén beszámolt, minden jel szerint elmérgesedett a viszony a Spar tulajdonosai és a magyar kormány között. A fő konfliktus a kiskereskedelmi különadó, amelyre most válaszul masszív vagyonelemeket szerveztek ki a magyar leánycégtől, az osztrák Spar vezérigazgatója pedig a kivonulás forgatókönyvére is kitért.

Az NGM úgy fogalmazott, hogy a valótlan és rosszindulatú állításokkal szemben a kormány a családok és a rezsicsökkentés megvédése érdekében azokban a szektorokban – így többek közt a kiskereskedelemben, az energiaszektorban és bankszektorban – vezette be az extraprofitadókat, ahol azok keletkeztek. Kifejtették, hogy ezekben az ágazatokban az energiaválság és azt kísérő, megugró infláció okán olyan extra jövedelmek képződtek, 

amiért az érintett vállalatok nem dolgoztak meg. 

Kőkemény üzenet a SPAR-nak

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a kormányt érintő támadások hátterében nem a SPAR által megfogalmazott intézkedések állnak, hanem annak valós oka a vállalat veszteséges gazdasági helyzete. A SPAR Magyarország Kft. működése ugyanis nem hatékony, mivel piaci versenytársaihoz képest magasabb költségszerkezettel rendelkezik, emellett a piaci és az árversenyben is alulmarad.

Ahelyett, hogy hatékonyságát és versenyképességét megerősítő lépéseket tenne, továbbá beszállna a piaci árversenybe, kétségbeesésében alaptalan álhíreket terjeszt

 – emelte ki a tárca. Végezetül jelezték, hogy a magyar piacon csak olyan vállalkozások maradhatnak, amelyek jogkövető magatartásuk mellett figyelembe veszik a hazai fogyasztók érdekeit, azaz jó minőségű és jó áron elérhető termékeket kínálnak a magyar családok számára.

A teljes cikket a Világgazdaság oldalán olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában