Egységesebb megjelenés

2024.03.19. 11:03

Több tucat felújított FLIRT motorvonat áll újból szolgálatba a MÁV-nál

Korszerűsítették többek között az utastájékoztató rendszert, illetve laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszolóaljzatokat és USB-töltőket szereltek be az ülések mellé.

MW

A MÁV Start Zrt. egyik menetrendszerű Stadler Flirt vonata

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Róka László

A Stadler Szerviz üzletágának magyarországi csapata elvégezte 60 darab első generációs FLIRT motorvonat felújítását. A MÁV a vonatokat főleg a dunántúli vasútvonalakon használja majd.

Hamarosan megújult vonatflottával várja a vasúton közlekedőket a Magyar Államvasutak. A Stadler Szerviz üzletágának magyarországi csapata ugyanis bejelentette, hogy elvégezték 60 első generációs FLIRT motorvonat felújítását. 

A projekt keretében az összesen 123 darabos flotta elsőként beszerzett egységeinek műszaki színvonalát emelték a később érkező, bizonyos tulajdonságaiban korszerűbb vonatok szintjére.

 A járművek korszerűsítését az eredeti terveknek megfelelően 4 éven belül végezte el a Stadler által vezetett konzorcium.

A szóban forgó motorvonatok akkor kerültek Magyarországra, amikor a MÁV jelentős járműfejlesztést valósított meg a kétezres években, amelynek részeként 2006 és 2010 között két lépcsőben összesen 60 FLIRT motorvonatot szerzett be a fővárosi elővárosi közlekedés modernizálása céljából a vasúttársaság.

A növekvő utasigényekre reagálva a MÁV-START 2014 és 2016 között több lépcsőben, további 63 új FLIRT motorvonatot vásárolt. Bár a hazai vonatközlekedésben korszerű és komfortos szerelvényeknek számítanak, és egy járműtípushoz tartoznak, a különböző generációt képviselő járművek mégis eltértek egymástól, emiatt a MÁV úgy döntött, hogy a régebbi flotta felszereltségét, műszaki színvonalát és külső megjelenését az újabbakhoz igazítja.

A 2019 decemberében kezdődött, és 2023 decemberében befejeződött projekt keretében korszerűsítésre került többek között az utastájékoztató rendszer, illetve laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszolóaljzatokat és USB-töltőket szereltek be az ülések mellé. Fejlesztették az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően az azt használók már nemcsak szemből, hanem oldalról is fel tudnak szállni a járműre a keskenyebb peronokról. A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedték be, a vakok és gyengénlátók tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeztek fel.

Szintén korszerűsítésre került a videós térfigyelő rendszer is, a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek. A járművezetők kényelmét szolgálja, hogy a vezetőfülkékbe felszerelésre kerültek  számítógépes tablet dokkolók. A fejlesztés opciós feladatként tartalmazta a külső színterv és feliratok egységesítését, így a piros járművek az újabbakkal megegyező kék-fehér külső színvilágot kaptak, és a járművek padlóburkolata is megújult.

A szóban forgó motorvonatok főként a dunántúli vonalakon, így Budapest–Győr–Hegyeshalom, Székesfehérvár–Balatonfüred, Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa, Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár, illetve Budapest és Dunaújváros között közlekedtek, az átalakítás és az egységesítés után is itt álltak újból forgalomba.

A teljes cikket a Világgazdaság oldalán olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában