Éves beszámoló

2024.03.03. 09:00

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja megvalósította tervei java részét (videó)

Megedződve, terveket dédelgetve – így lehetne jellemezni két szóban a Hagyományok Háza Hálózat–Kárpátalja tavalyi mérlegét. A kárpátaljai Hálózat a háború árnyékában, a nehéz körülmények ellenére is megvalósította kitűzött céljait java részét. Az elmúlt évet Pál Katalin, az intézmény vezetője foglalta össze.

MW

Néptáncoktatás a a nagyberegi Tulipán Tanoda tánccsoportjában

Forrás: Facebook/ Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja

Az elmúlt esztendővel kapcsolatosan a vezető úgy fogalmazott, hogy okulva az előző évek tapasztalataiból úgymond megedződve tervezték meg a programjaikat, azaz azzal számoltak, amit meg is tudnak valósítani. Így sikerült tizenöt sikeres programot megszervezni, amelyek között voltak egyedi és voltak egész évre kiterjedőek is. 

Pál Katalin azt sem rejtette véka alá, hogy a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja munkatársainak számos nehézséggel kellett szembenéznünk. 

Néptáncegyütteseink nagy része, – mivel a szakemberek közül sokan távoztak az országból – oktató nélkül maradt. Pótlásukra kifejezetten kezdő néptáncoktatók számára indítottunk tanfolyamot. A 2024. májusáig tartó kurzus koncepcióját a nyíregyházi Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok dolgozták ki. Az évek során hét, úgynevezett táncházas zenekart neveltünk ki, amelyeknek a tagjai is szétszóródtak, viszont – a jövőre gondolva – összetartásukra nagy gondot fordítottunk 

– sorolta a példákat. 

Ennek jegyében – és a jövőre is gondolva – nagy gondot fordítottak a zenekarok összetartására, és szervezték meg nyáron, több turnusban a táncházzenész találkozóikat. 

A sátoraljaújhelyi Kárpátaljai Népzene, Néptánc Táborban mutatkozhattak be a zenekarok, ezt követően nyáron Magyarországon és Erdélyben koncerteket szerveztünk a ’bandáknak’. Az éves programjuk méltó lezárása volt, amikor csatlakoztunk a Hagyományok Háza Határtalan Táncfőváros estjéhez október 16-án: a műsor első részében kárpátaljai zenekarok, táncosok és énekesek léphettek színpadra

– mondta Pál Katalin, hozzátéve, hogy 

ezek a szereplések mentálisan is jótékony hatással vannak, hiszen a szereplők – kis időre ugyan, de szabadulhatnak a kárpátaljai feszült légkörből.

A legnagyobb hangsúlyt tavaly a hagyományátadásra, a képzésekre fordították. 

A képzők képzőjét szerveztük meg: a már említett néptáncoktató tanításon kívül kézművesoktatók okítását is megszerveztük három turnusban. Ennek része volt a tavaszi tanfolyam, az egyhetes nyári tábor és az őszi lezárás. Ugyanúgy folytatódott a viseletvarró képzésünk is, s emlékezetes volt, amikor A magyar kultúra napján a Munkácsy Mihály Magyar Házban tanfolyamunk legszebb munkáiból nyithattunk meg kiállítást

– közölte.  

A néptáncegyüttesek mentorálásának hetedik évét is igazi sikerként kömyvelték el, joggal, mert félezer gyermek vesz részt ebben a kezdeményezésben. A lezárt év újdonsága volt, hogy a mentorprogram kibővült a hangszeres- és énekes képzéssel. 

Hagyományo Háza Hálózat, Kárpátalja, néptáncoktatás
Néptáncoktatással bővült a mentorprogram
Fotó: Picasa / Forrás: Facebook/Hagyományok Háza Hálózat– Kárpátalja

Februártól több helyszínen voltak tanfolyamok, mintegy tíz magyarországi hangszeres-, énekoktató részvételével. Citera, vonós és fúvós hangszerek, harmonika, cimbalom és népi ének szerepel a palettán. Örvendetes, hogy a cimbalom, ez az igazi magyar hangszer mennyire népszerű a tanulók körében. Ez részben Unger Balázs oktató munkáját is dicséri. Tanítványai közül négyen a turai Galgamenti Népzenészek Újévi Koncertjén is bemutatkozhattak

– részletezte a tavalyi újdonsággal kapcsolatosan Pál Katalin. 

A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetője végezetül úgy fogalmazott, hogy minden nehézség ellenére bizakodóan vágtak bele idén is a munkába.

Az elmondott eredmények egy feszült légkörben születtek. Nem vagyunk pesszimisták, keressük a folyamatos munkánk megvalósításának zegzugos útjait. Reménykedünk egyben, hogy Kárpátalján is beköszönt a béke, ami munkánk folytatásának egyetlen lehetséges záloga.

– fogalmazott a kárpátaljai Hálózat vezetője. 

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja tevékenységéből ad ízelítőt  a júniusban megszervezett XXVII. Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábor záró táncházházáról készült videó:  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!