Labdarúgó NB I

2024.05.19. 20:25

A hajrában fordított a Kecskemét

A házigazda Kecskemét a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának vasárnapi játéknapján, így előbbi csapat a hatodik, utóbbi pedig a kilencedik helyen végzett.

Fotó: Réti Attila

Lüktető játékot láthatott a közönség, de leszámítva Horváth helyzetét, amikor egy ellenféltől kapott labdát lőtt Gyurjánba, a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben. Sajbán remek egyéni megmozdulása után a félidő derekán előnybe kerültek a vendégek, de a játék képe ezután sem változott. Leginkább a ZTE próbálkozott kapura lövéssel, de több gól a szünetig már nem esett.

A második félidőre cserékkel frissítette csapatát Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője, ezzel a korábbiaknál kezdeményezőbbek lettek a hazaiak, gólszerzési lehetőségekben azonban ez egy ideig továbbra sem nyilvánult meg. A hazai nyomás aztán a játékrész derekára góllá érett, Nikitscher találata a 600. volt az OTP Bank Liga mostani idényében. A hajrában kissé paprikássá vált a hangulat a pályán, mindkét csapat hajtott, hogy megszerezze a győztes találatot. Mindkét oldalon akadtak is lehetőségek, végül a KTE volt az, amely a maga javára fordította a találkozót.

OTP Bank Liga, 33. forduló: Kecskeméti TE-Zalaegerszegi TE FC 2-1 (0-1)

Széktói Stadion, v.: Pintér
   gólszerzők: Nikitscher (63.), Pálinkás (88.), illetve Sajbán (22.)
   sárga lap: Horváth K. (61.), Pálinkás (64.), illetve Szendrei (53.), Evangelu (64.)

Kecskeméti TE: Kersák - Szűcs, Belényesi, Szabó A. (Lukács, 73.) - Májer (Katona, a szünetben), Nikitscher (Szendrei Á., 87.), Helmich (Zsótér, a szünetben), Banó-Szabó (Vágó, 75.), Zeke - Horváth K., Pálinkás

Zalaegerszegi TE FC: Gyurján - Szendrei N., Evangelu, Safronov, Medgyes (Croizet, 39.) - Bedi, Sankovic - Kiss B. (Németh D., 72.), Sajbán (Kovács B., 72.), Mim - Mance (Gruber, 72.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában