a jövő is bíztató

2017.10.06. 12:34

Varga Mihály: lendületben van az ipar 

Augusztusban 6,8 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva – a KSH első becslése szerint.

Az európai konjunktúra lehetőséget ad az exportpiacok bővülésére, a magyar gazdaság tud élni ezzel a lehetőséggel – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól.

Az előző hónaphoz képest 5,5 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban a júliusi 4,2 százalékos visszaesést követően.

A miniszter elmondta: a jelzések alapján tovább nő az ipari teljesítmény az év hátralévő részében, az ipar már az első fél évben is jelentősen hozzájárult a gazdaság növekedéséhez.

Az iparfejlesztéshez 8 milliárd forint keretösszegű támogatási program indult az Irinyi-tervben, a nagyvállalati támogatási program is egyre több vállalatot segít – fejtette ki.

Kiemelte: Magyarország célja, hogy az ipari termelés aránya tovább növekedjen. A korábbi 22-ről már 26 százalékra emelkedett az ipar aránya a gazdaságon belül, és a következő évek iparfejlesztései megteremtik az arány növelésének lehetőségét.

A szaktárca szerint a kormány stratégiai célja, hogy az Európai Unión belül Magyarországon legyen a legnagyobb az ipari termelés aránya a bruttó nemzeti összterméken belül. A modern, versenyképes ipar ugyanis jól fizető és stabil munkahelyeket tud biztosítani a termelésben és a kutatás-fejlesztés területén egyaránt – idézi a közlemény Varga Mihályt.

A közlemény szerint bizakodásra ad okot az élénkülő nemzetközi konjunktúra és a feldolgozóipari beruházások első félévi 16,6 százalékos bővülése, ami középtávon növeli a termelőkapacitásokat. Mindezek alapján az ipar lendületes erősödésének fennmaradására számítanak a következő időszakban – szögezte le Varga Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!