hírek - ElpáH(E)OLó
Jégvirág az ablakban
| Kezdünk e bolygón idegenként élni. Fázni, rettegni, pánikolni mindentől.
Én a tyúkokkal vagyok
| Megfogta az ugrifüles hátsó lábait, majd a boldogtalan jószág fejét nagy lendülettel a fészer melletti meggyfa törzséhez csapta.
Fegyvertelen küzdelem
| Az nem lehet, hogy ennyit érjen a sok év, hogy e borzasztó szenvedés jelentse a végét mindannak az örömnek, ami adatott.
A néző is lakjon jól
| A nagy odatevés annyit jelent, hogy ülnek egy székben, és várják az emelt díjas sms-eket.
Találós kérdések
| Őszintén bevallom: először elnevettem magam, de gyorsan lehervadt a mosoly az arcomról, amikor rájöttem: ez nem vicc.
Nemszeretem határozatok
| Egy ilyen politikai humorbomba legfeljebb a médiahiszti fenntartására alkalmas.
A látszat dallamai
| Megváltható a világ, reménykedtünk sokáig, miközben a Szabad Európán a Waterloo-t hajkurásztuk.
Négy stráf a váll-lapon
| Van az a pillanat, amikor már az imádságban sem bízik az ember, ezért csak a csodát remélheti.
Isten és tisztelet
| A városatyáknak mindössze annyi dolguk volt a közgyűlésen, hogy az igen gomb megnyomásával áment mondjanak.
Otthon is itthon lenni
| Ebben a pakliban nincs aduász. Ebben a partiban nincs nyertes.
Házi kedvencek
SÉTA
LADIK
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Kattints nagyi! Alapfokú kedvezményes internettanfolyam indul Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban 50...
- Gyártósori operátorokat keresünk Tiszaújvárosba a következő településekről: Eger, Andornaktálya,...
- Egri sörözőbe pultost keresünk. Érd.: 06-20/9565-568.
- Garázs! Eger, Mátyás király u. 68. mögött garázs kiadó, eladó. Érd: 30/9547-936
- Eger belvárosában, a főiskolához közel, 2. emeleti, 55 m˛-es, 2 szobás lakás eladó. Érdeklődni:...
- Eladó Makláron 100 m2-es családi ház gyümölcsössel, fúrt kúttal, gáz-, cserépkályhafűtéssel. Ár:...
- Eladó Kallómalom úti lakás érd:70/263-2080




