A féklámpa és az anyám
Mik ezek?
XDe a napokban sem tudtam megállni, hogy ne hívjam fel a pirosnál a másik sávban álló autós figyelmét az elromlott féklámpájára. Meg is kaptam érte a magamét: miként jövök én ahhoz, hogy őt piszkáljam, foglalkozzak az anyámmal. Mit ne mondjak, nem ezt vártam tőle. Amikor egy társaságban szóba került az eset, többen úgy vélték, rosszabbul is járhattam volna.
Kevesebbért is rángattak már ki embert a volán mellől.
Ez volt az a pillanat, amikor ismét csak be kellett látnom, hogy a segítőkészség, az udvariasság nem nyerő abban a világban, ahol az ököljog a döntő. Intő példa erre annak a boldogi autósnak az esete is, aki kis híján az Olaszliszkán meglincselt tanár sorsára jutott. Pedig itt csak annyi történt, hogy az út mentén véletlenül lefröcskölt néhány helybelit, akiktől nyomban elnézést is kért. Nyolc napon túl gyógyuló választ kapott rá. Ám nem csak ez alatt az idő alatt kísérti majd a rossz emlék, hogy milyen kiszolgáltatott is tud lenni az ember az önbíráskodókkal szemben. Akik – ha számon kérik is őket – törvényen kívüli lovagként élik tovább az életüket. Bokszerrel, baseball-ütővel a kezükben.
Féljen a tanár, az önkormányzat ügyintézője, a mentőszolgálat dolgozója, aki hivatásából fakadóan becsülettel végzi a dolgát. S jobban teszi, ha csendben elfordítja a fejét az is, aki netán egy rossz féklámpát lát.
Nem nyugodhatunk bele, mert vétkesek közt cinkos, aki néma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









