HEOL

De a napokban sem tudtam megállni, hogy ne hívjam fel a pirosnál a másik sávban álló autós figyelmét az elromlott féklámpájára. Meg is kaptam érte a magamét: miként jövök én ahhoz, hogy őt piszkáljam, foglalkozzak az anyámmal. Mit ne mondjak, nem ezt vártam tőle. Amikor egy társaságban szóba került az eset, többen úgy vélték, rosszabbul is járhattam volna.

Kevesebbért is rángattak már ki embert a volán mellől.
Ez volt az a pillanat, amikor ismét csak be kellett látnom, hogy a segítőkészség, az udvariasság nem nyerő abban a világban, ahol az ököljog a döntő. Intő példa erre annak a boldogi autósnak az esete is, aki kis híján az Olaszliszkán meglincselt tanár sorsára jutott. Pedig itt csak annyi történt, hogy az út mentén véletlenül lefröcskölt néhány helybelit, akiktől nyomban elnézést is kért. Nyolc napon túl gyógyuló választ kapott rá. Ám nem csak ez alatt az idő alatt kísérti majd a rossz emlék, hogy milyen kiszolgáltatott is tud lenni az ember az önbíráskodókkal szemben. Akik – ha számon kérik is őket – törvényen kívüli lovagként élik tovább az életüket. Bokszerrel, baseball-ütővel a kezükben.

Féljen a tanár, az önkormányzat ügyintézője, a mentőszolgálat dolgozója, aki hivatásából fakadóan becsülettel végzi a dolgát. S jobban teszi, ha csendben elfordítja a fejét az is, aki netán egy rossz féklámpát lát.
Nem nyugodhatunk bele, mert vétkesek közt cinkos, aki néma.