A jelen hiánya
Mik ezek?
XA polihisztorok úgy hozzátartoztak a falu életéhez, akár a gólyafészek. Mindenhez értettek, megkerülhetetlenné váltak. Soha nem halt ki a szakma: minden korszak kitermelte a maga polihisztorát, és csak nagyon ritkán keveredett a búza közé ocsú. Valamire való polihisztor nélkül nem létezhetett igazi közösség.
A polihisztort az különböztette meg az ezermestertől, ami a hídmérnököt a hídépítőtől. Ami a fejet a kéztől. Lételemük volt a kihívás. Engem mindkettő lenyűgözött, kivált azon ritka szerencsések, akikben mindkét fajta tálentumot összegyúrta a Jóisten. Tudásuk számomra felhalmozhatatlannak tűnt; bizonyos voltam abban, hogy soha nem leszek képes bodzapuskát készíteni, miközben az egyenáram hatásait próbálom beleverni az ámuló gyermeki fejekbe.
Kedvenceim az írástudók voltak; azok, akik generációkban is gondolkodtak. Ilyenek igen kevesen akadtak a faluban, ezért az átlagos polihisztornak kijárónál is nagyobb megbecsülésnek örvendhettek. S ha ráadásul olyasmit vetettek papírra, ami önmagában is az érdeklődésemre tartott számot – na, az volt a tudás csúcsa, az elme szárnyalásának legfelső határa.
A mindennapok krónikása nem az asztalfiának írt. Ő hol tanulságokat próbált átörökíteni, hol örök igazságokat szántott horgas betűivel, hol meg pusztán nevettetni akart a régi adomákkal. Örökség gyártója lett ily módon míves szavával, a maga igényességével. Mára javarészt eltűntek ezek az elbeszélő-regélő polihisztorok. Haditudósítók léptek a helyükbe, akiket olvasván az utókor azt gondolhatja majd, hogy olyan éra jutott nekünk, amiben minden rossz volt. De hátha nem is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





