Az indián emlékezete
Mik ezek?
XJanuár 22. megszentelt nap. Kölcsey 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszt, ez nemzeti imádságunk születésnapja, ekkor ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját is.
2009-től egészen más okból is emlékezésre sarkalló dátum ez a nap. Egy fontos embernek is a születésnapja ez, aki azóta nincs közöttünk. Tudtuk, hogy Cseh Tamás készül arra az utolsó útra, de elhinni máig sem tudjuk, hogy a dalnok, az indián már az örök vadászmezőkön pengeti a gitárt, cserkészi az ellent, s nem színpadokon, nem a Bakony rejtekén. Pedig ő volt az, aki azokban az években – amikor a légkör szűrt levegőjét szívtuk magunkba – a szabadságot, a reményt jelentette.
A szavak bizonyosan másról szóltak ott és akkor, és mást jelentenek ma is. Mégis túléltek féldecis rezsimeket. Bennük van apánk, nagyapánk és bennük vannak a gyermekeink is. És persze ott vagyunk mi magunk is Bereményi Géza mondataiban és Tamás dallamaiban. Útra leltek ők, amin negyven éven és vagy ezerkétszáz dalon át végiggyalogoltak, s közben úgy beszéltek a mindennapok visszásságairól, hatalomról, hatalmasokról, hogy az húsba vájjon, mégse sértsen. Zászlók voltak, akiket gyerekfejjel magunknak találtunk. Szemükbe nézve láttuk ami körülvett bennünket az áldottan átkozott hetvenes, nyolcvanas években, s azt is, amit az új korszak hozott.
Nekünk nem marad más, mint őrizni – és nem csak jeles napokon – az emléket, a dalokat, a kínzó őszinteséget és ragyogó tisztaságot, mert ez is a magyar kultúra része, mely útravalóul szolgálhat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









