HEOL

Az idei év legkeserűbb pillanata egy süteményekkel megrakott pult előtt ért: bámultam egy hatalmas csokis-habos somlóit, ám érzékeim felett győzött a józan ész (értsd: a táskában lapuló gázszámla), így beértem egy Melba-kockával. El is felejtettem volna, ha nem emlékeztetnek rá, hogy amíg harcot vívtam magammal a hűtőpult előtt, addig az Oktatási Minisztériumban azokban a hónapokban ötmillió forintot sütiztek el. Napjában többször is nyalakodtak, kávéztak, habzsolták az édességet.

Könnyen megbocsátó emberként nem foglalkoztatna ez, hiszen az édesség munkakedv, kreativitás, boldogság, ha épp a következő oldalon nem azt olvasnám, hogy Szűcs Erika volt munkaügyi miniszter ugyanezen négy hónapban 5,8 millió forintért szemezgette a lapokat, gyűjtötte az „Út a munkához” programról szóló írásokat. Utána írt belőlük tanulmányt, amelyet ő maga értékteremtő és kreatív munkának, ergo jogos keresetnek mondott.

Túlléptem a somlói problémáján, túl azon is, hogy közel 6 milliót lehet keresni azokkal az írásokkal, amelyeket mi gyűjtünk, írunk és szerkesztünk fillérekért. Egyszerűen csak akkora baleknak érzem magam, mint a magas, szőke férfi, aki felemás cipőben járt. És ebben a tejszínhab-pukkasztó hőségben egyáltalán nem vigasztal a tények feltárása, hogy sok millió adófizető pénzén sütiztek, sok száz hangyaszerűen robotoló járult hozzá ahhoz az értékes tanulmányhoz, mert tudom, négy év múlva is lesznek olyanok, akik nagy mazsolákat habzsolnak be a közpénzen vásárolgatott tortából.