Ez már a vég kezdete
Mik ezek?
XDe jobb szeretném, ha inkább álmodtam volna. Nem azért, mert bármi bajom lenne az interjú alanyával, sőt igazából még azzal sem, ha a színésznő őnagysága érzékeny lelkű, elvégre ez amolyan szakmai követelményféle lehet. Élni és beleélni. Az az ő magánügye, ha a világ rezdülései lelke finom hártyáit – bónusz: van-e a léleknek hártyája? – reklámok lágy hullámaival rezegtetik. Ha ezt a nagyvilág elé tárja, hát tegye. Az egyetlen baj, hogy ez kortünet.
Fogyassz! Ismerjük, sőt tudjuk, gyakoroljuk a leckét. Vágyakozunk tárgyakra és élményekre, pici hiba, hogy ezek értékét pénzben mérjük. Mert az olyan egzakt. Tudjuk, hogy minden csodás karrier egy jó szemcseppel indul, mert akinek kipirosodott a szeme, az Armani-öltönyben és tizenöt diplomával is egy kórosan elváltozott lúzer. Tudjuk, hogy a családi tűzhely melege önmagában kevés, ha nem rotyog tasakos leves az indukciós főzőlapon, hogy aztán a mintacsalád makulátlan toalettben onthassa a csodaanyára az elismerést.
Tudjuk, mellesleg a józanabbik eszünkkel, hogy a világ nagyon nem ilyen. Tudjuk, hogy a siker nem az élelmiszer-színezékeken múlik, de még csak nem is a fogkrémen vagy a vécéillatosítón, a Petiékén. Tudjuk, hogy egy hamis világ után vágyakozni is hülyeség. Tudjuk, de azért engedünk a sodrásnak. Mert olyan jó néha elrévedezni némely szavakon. És sírdogálni kicsit.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









