Ha én ablak volnék
Mik ezek?
XNagybajuszú ember vezetett körbe pár esztendeje a telkén egy kis zempléni faluban. Az igazság az, hogy csak ő hívta így, nekünk akkor ott az uradalom, a meseország és az álomszép szavak jutottak eszünkbe. Egy dombon álltunk valójában, ahol építkezésbe fogtak, pontosabban már annak is a vége felé jártak. Számomra kedves, régi parasztház-jellegű épület volt, benne minden jóval, ami a nyugodt élethez kell. A köpcös fickó büszkén mesélt a tervekről, váltig hangoztatva, hogy nem ez lesz az egyetlen, egymástól messze, hanem több ilyet is felhúznak majd. Nem drágán adják. Ki ne szeretne ott élni?
Néhány esztendeje egy Heves megyei település testülete üdülőhelyet álmodott. Véleményt kértek szakemberektől, terveztek, terveztettek, dokumentációt készítettek, spóroltak, s vártak. Okos dolgot eszeltek ki, és úgy gondolták, ehhez majd kellő segítséget kapnak. Kinyílnak a pályázati ablakok – ez volt az ígéret.
Mindnyájan emlékszünk grandiózus tervekre, s olyanokra is, amelyek csak a mindennapi élethez kellenének. Csapadékvíz-elevezetés, biztonságos utak, ilyesmik. Elengedhetetlen, de önerőből el nem érhető álmok. No és persze a várakozásra, hogy táruljanak ki az ablakok, s mi majd sorra bekukucskálunk rajtuk, hogy aztán nagyot léphessünk a XXI. századi lét felé.
A testület végül lemondott a tervről. Az a bizonyos ablak ugyan kinyílt, de a lobbijuk kevésnek bizonyult. A zempléni nagybajuszú embert nem láttam többé. Mesélték, hogy Németországba költözött, valami alkatrészcéget csinál. A dombon aztán nem épült több ház. Az egyetlen ma is ott áll, mintának. Az ablakokat lelopták róla.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





