HEOL

Oktatásügyünk örök dilemmája, hogy milyen létszámmal működjön a felsőoktatás. Vannak, akik arra esküsznek, hogy kevés hallgatóval, minőségi műhelymunkával termelődnek ki az igazán jó diplomás szakemberek. Mások szerint a tömeges méretű befogadás egészen biztosan megteremti a kiművelt emberfőket a „kimeneti” oldalon. A vita eldőlni látszik a karcsúbb egyetemek mellett kardoskodók javára.

Tekintsünk el attól, hogy inkább a gazdasági kényszer, mintsem a szakmai érvek jelentették a mérleg nyelvét! Nézzük egyszerűen magát a száraz tényt: ötvenötezerről harminckétezerre csökken az államilag támogatott formában felvehetők száma. „Ingyenes” képzésre megközelítően ugyanannyian járhatnak majd, mint a rendszerváltást megelőző időkben. Nagy lesz a verseny a bekerülésért, ha nem is akkora, mint a kommunista érában, hiszen akkoriban több volt a gyerek, közöttük a Munkás Paraszt Hatalomért Érdemérem viselőjének mindenhová felveendő csemetéi.

Hanem a régi protekciós kiskapuk – mint például a szocialista összeköttetés, vagy a fizikai dolgozó szülők gyermekét megillető F-kategória – helyébe új kiválasztó elv lép, amelyet nevezhetünk egyszerűen G-kategóriának is. A gazdagság, a pénzért megvehető tanulás természetesen nem bűn, sokkal inkább az élet természetes rendje szerint való, hiszen mennyi minden mást is meg kell vennünk, hogy birtokolhassuk.

A megrázó nem ez a történetben. A feketeleves az a hirtelenség, ahogyan a diákokat szembesítették a keserű ténnyel: vége van az ingyen ebédnek.