Isten és tisztelet
Mik ezek?
XAnnyi biztos egyelőre, hogy költözik a Kaláka Fesztivál. Akit kicsit is érdekelt e folklór esemény, tudja ezt már régóta. Felújítják a diósgyőri várat, a programot lehetetlen ott megtartani. Természetesen jelentkeztek sorban a városok, mind szeretne megcsípni magának egy ilyen neves mulatságot. Így tett a hevesi megyeszékhely is, s talán nem véletlen: a szervezők Eger mellett döntöttek. Állítólag ámulva beszéltek arról, micsoda lehetőségeket rejt a város, hiszen a központban a vár, de minden helyszín elérhető közelségben lenne.
A városatyáknak mindössze annyi dolguk volt a közgyűlésen, hogy az igen gomb megnyomásával áment mondjanak: hajlandóak 5 milliót áldozni a költségvetésből azért, hogy tovább folyhasson a szakemberek tárgyalása. Bizony, nem a politikusoké. Jöttek is sorban a támogató jellegű beszédek, hogy micsoda megtiszteltetés, milyen remek alkalom ez.
Akadt azonban egy hozzászólás, amely azt firtatta, kell-e a programba az ökomenikus istentisztelet. Nos, az elmúlt évek azt igazolták: kell, sőt. Emlékezhetünk arra, hogy valamikor Egerben is tartottak folkmisét a néptánctalálkozókor, s ha egy ilyen ceremónia kapcsán lehet egyáltalán ilyet mondani, nagy sikerrel.
A lényeg azonban talán nem is a kérdés maga, hanem ami mögötte van: a szereptévesztés. Vannak ugyanis szakemberek – Egerben is szép számmal –, akik tudják, hogyan lehet jó rendezvényt szervezni. Hagyjuk meg a feladatot azoknak, akik ehhez értenek. Ne feledjük: suszter, kaptafa, Isten és tisztelet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









