Jön majd a „lábbusz”
Mik ezek?
XFelmond Székesfehérváron az Alba Volán Zrt., szeptemberben leállhatnak a buszok, adta hírül a sajtó. Hasonló lépést tartanak lehetségesnek máshol is. A Volán-társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feltehetőleg a helyi buszjáratok megszüntetésével szorítaná rá a megrendelt közösségi közlekedési szolgáltatások kifizetésére az önkormányzatokat. Hasonló veszélyről szóló hírek jelentek meg az Egerrel közel azonos lakosságszámú megyeszékhely, Veszprém esetében is.
A veszély, úgy tűnik, a legtöbb város helyi közlekedését fenyegeti. Ez derült ki azon a fórumon, amelyen a közelmúltban az egri menetrend miatt háborgott az utazóközönség az egyik egri városrészben. Az alpolgármester egyenesen azt kérdezte az utasoktól, ki tudnának-e fizetni magasabb bérletárakat, elképzelhetőnek tartják-e a kedvezmények csorbítását. Egyértelmű nem volt a válasz. Az üzemanyagárak egyre magasabbra kúsznak, az állam, az önkormányzat nem tud többet szánni erre. A volán büdzséjében viszont ott tátong a nyolcvanmilliós lyuk.
Nem marad más hátra: el kell fogadnunk, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Lejjebb kell adnunk az igényeinkből, mert eljöhet az idő, amikor már annak is örülnek majd a most még a járatritkításon kesergő utasok, ha egyáltalán jön busz. Nem lesz már érdekes, hogy mikor és mennyi. Illetve jön majd a „lábbusz": marad a gyaloglás, a kerékpár, kinek képessége szerint. Vissza az időben. Lassíthatunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. joco67 2012. április 10. 19:13
Elfog jönni az az idő amikor ráfog döbbenni a nép,hogy kikre is szavaztak éveken keresztül és miért(ez is egy példa lesz arra).A Kerékpározás meg egészséges is.:)
-
1. Bohócpárt 2012. április 10. 14:05
"Itt az idő! Igen, megcsináljuk! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"
Ez az európai közlekedés 2012-ben? Éljen az EU! Annyi jót kapunk tőlük!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





