HEOL

Mi más lenne erre alkalmasabb egy bendősoviniszta nemzetnél, mint a kampogi, a közönséges kampánypogácsa, amely, mint cseppben a tenger, megjelenési formáira, ízére és állagára nézve oly hűen képezi le az egész magyar politikai színképet. Egyúttal leleplezve a dörgő szólamok mögött ásító ürességet. A választási versenyben induló pártok ugyanis különféle kampányrendezvényeiken és sajtótájékoztatóikon rendszerint a kicsiny sült tésztacipócskákkal támadnak, még ha ezek a falatkák közkeletű elnevezésükben, a pogácsa keresztséget elnyervén, vészesen utalnak is a szláv befolyásra. De a nemzetiségi konfliktusmezőt most ne vonjuk be az amúgy is kellően zavaros belügyeinkbe.

Figyelem: a feltálalt pogácsa minősége és bősége nem mindig egyenesen arányos a párt befolyásával, népszerűségével, illetve a remélt szavazóbázis nagyságával. Gyakorta egészen kicsiny, jelentéktelen, a légben ködpáraként feltűnő és szétfoszló időszaki tömörülések vonultatják fel a legízletesebb falatokat.

Stabil gyökereken nyugvó kezdeményezésre, elszánt kemény magra és lelkes civil társadalmi bázisra utal, ha nem gyári pogácsával, hanem szívből gyúrt házi péksüteménnyel van dolgunk. Persze ebben a műfajban nagyobb a siker, de nagyobb a hibázás lehetősége is. Nincs kiábrándítóbb, mint egy avas tepertőből építkező munka, vagy egy élesztőízű, sületlen sorozat. Ugyanakkor mélyen árulkodó az is, ha a nemzeti pántlikára magát szorosan ráhímző párt a látványpékségek fűrészporos, kihűlt konzum egyenárujával kíván hódítani.

És az is sok mindenre utal, ha egyáltalán nincs kampánypogácsa, mert az elbizakodottság és dölyf amúgy is könnyen elönti az erre hajlamos magyar politikust.