Kétkerekű társadalom
Mik ezek?
XŐk azok, akik jelen állás szerint a társadalom bátrabbik feléhez tartoznak. Igaz ugyan, hogy úton-útfélen hangzatos szlogenek hirdetik: szálljunk ki a gépjárművekből, s magunkat és környezetünket is óva, védve kerekezzünk inkább, de a városi biciklizés egyelőre felér egy komolyabb túlélőtábor legveszélyesebb etapjával.
Az autós társadalom többsége nem hogy figyelmen kívül hagyja a biciklin közlekedőket, de lehetőség szerint olykor még akadályozza, illetve próbálja lehetetlenné tenni azokat, akik meghallva az idők szavát, inkább választják a kerékpáron való utazást. A kilátástalan harcot aztán előbb-utóbb föladja a kétkerekes.
Rájön, hogy a gyalogosok még mindig kevesebb veszélyt jelentenek, mint a négy keréken száguldozók, és lassan tulajdonba veszik a sétálóutcákat, ahol persze már ők válnak veszélyessé azokra, akik éppen gyalog próbálnak eljutni céljukhoz. Lassan mindenki mindenkinek az ellenségévé válik. Izzik az autós-kerékpáros-gyalogos ellentét parazsa, s itt is, ott is afféle rőzselángként lobbannak föl az elkerülhetetlen konfliktusok tüzei.
A kerékpárutak rendszerének kiépítése sok konfliktust elkerülhetővé tenne, ám addig sem ártana, ha az egyre nagyobb és erősebb biciklis társadalommal szemben nem ellenérzések, hanem egyre inkább növekvő tolerancia jellemezné közlekedésünk mindennapjait.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. joco67 2009. szeptember 24. 09:16
Sok egri lustaságból is autóval megy a város olyan pontjaira,amit ugyan úgy biciklivel is el lehet érni azonos időben.A városi kerékpár út km-ben valami siralmasan kevés!
-
1. frederick 2009. szeptember 24. 01:35
Én tök sokat bringázok Egerben, de eddig semmilyen konfliktusom nem volt - se autóssal, se gyalogossal. Pedig a Mátyás király utat se kerülöm, ha arra van dolgom és bevallom néha járdázok is. Szerintem Eger jó város a bringázásra. Persze a kerékpárutakra, -sávokra nagyon szükség van, hogy a kevésbé bevállalós bringások is biztonságban legyenek. És meg kell hagyni: kerékpáros infrastruktúrában nagyon rosszul áll a városunk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









