HEOL

Spórolni kell az emésztésen, amikor csak lehet. A kaviár kihívás elé állítja a szervezetet, az oroszkrémtorta megterhelő, a csülkös bableves kvázi öngyilkos merénylet. A kugler is luxus – hol adnak már öt forintért cukrot? A napfény viszont ingyen van.

Gyűrjük a szalvétát a gallér alá! Spirituális kosztolásunkhoz fókuszáljuk szánkba az energiát: megtakarítható a családi alpakka szidolozása is. Székünk a világmindenség, kockás abroszunk az Univerzum. Kés, villa, minek? Az etikett nagypolgári gőggé tenné a lakomát. Elég nekünk a bicska, zsebben kinyíló, zsírszagú készség. Az is inkább csak érzelmi okokból: nagyapánk a pengéjével tette ártánnyá a kant.

Az égi erő táplál, és semmibe se kerül. (Ma még.) Szektát gyűjt maga köré, s máris kezdődhet a szeretetvacsora. Agapé Isten svédasztalánál napfénykenyérrel, levegőnektárral, holdsugárból nyert ambróziával. Lucullus csalogathatta hasonlóképpen vendégeit a hülyék orgiájára. Volt is tobzódás a szép nagy tömegben!

De aztán eljönnek a böjti idők. Akit Istennek véltünk, arról kiderül, hogy csupán kicsinyes szélhámos. Az abrosz köddé lesz az asztallal együtt, és a végén még a lámpákat is lekapcsolják. A fényevőknek befellegzik: túlélőkké válnak, pangó bendőjű reményvesztettekké. Végső kétségbeesésükben talán megpróbálnak beleharapni az éjszakába, de a sötétség hamar visszamar. A szervezet kiveti magából a nem neki valót. Kár, hogy addig még lesznek áldozatok.